Ökölvívás

2025.03.18. 16:46

Hoppá! Nagy bejelentést tett a Haonnak Bernáth Attila!

Az ökölvívók szerint nagyon jó volt a debreceni közönség. Bernáth Attila mellett Hámori Luca is beszélt arról, miért fontos számára a Bocskai-emlékverseny.

Ahogyan arról már korábban írtunk, Bernáth Attila és Hámori Luca is aranyéremmel zárta a 69. Bocskai István Ökölvívó Emlékversenyt. Az ökölvívók a debreceni esemény végén a Haonnak értékeltek.

Bocskai-emlékverseny, bernáth attila
Bernáth Attila
Forrás: Czinege Melinda

Tízig meg sem állna Bernáth Attila!

– Nagyon örülök a sikernek. Úgy érzem, jó úton járok, a hamarosan kezdődő világbajnokságon is érmet szeretnék nyerni – fogalmazott a hajdú-bihari kiválóság, Bernáth Attila, aki az elmúlt időszakban súlycsoportot és edzőt is váltott – immáron Salánki Lászlóval készül az 50 kilósok közötti versenyre.
Bernáth Attila röviden arról is említést tett, hogy a fogvédője azért esett ki a szájából, mivel rosszul lett kifőzve, de nem érzi úgy, hogy hátráltatta volna a bokszban. Mint azt hangsúlyozta, amíg sportol, nélküle nincs Bocskai-emlékverseny. A Haonnak egy bejelentést is tett, mi a az egyik fő célja. 

A mostani volt a negyedik győzelmem a Bocskain. Eddig nem tettem ilyen kijelentést, de most kivételt teszek. Célom, hogy a debreceni versenyen tíz aranyéremig meg se álljak. Bízom benne, hogy meg tudom csinálni

– mondta Bernáth, aki végül arról tett említést, mennyire jólesett neki a családja támogatása. – Az, hogy a szüleim, a testvéreim, barátaim és a barátnőm oldalról biztat, hab a tortán. Hatalmas motiváció volt számomra, hogy hallottam a hangjukat. De az egész debreceni közönség fantasztikus, ezért is szeretek itt versenyezni – fogalmazott.

CM20250316_Bocskai-emlékverseny_döntők_HAON (6)
Hámori Luca
Fotó: Czinege Melinda

Jó erőfelmérő volt Hámori Luca számára

Magyarország első női olimpikon ökölvívója, Hámori Luca is nagy népszerűségnek örvendett. Miután a döntőben az ő karját nyújtották magasba, portálunknak is beszélt érzéseiről.

– Jó erőfelmérő volt számomra a debreceni verseny. Imádok itt versenyezni, mert sok néző volt most is. A meccsek előtt és után egyaránt nagyon sokan jöttek hozzám, örülök, hogy sok gyermek példaképe vagyok – nyilatkozta, majd azt is hozzátette, hogy a döntőben a holland ellenfelével kemény csatát vívott. – Tudtam, hogy nem lesz könnyű. Fel is adta a leckét nekem. Habár nem voltam biztos benne, a végén úgy éreztem, összességében én voltam jobb – mondta Hámori Luca, aki azzal zárta, köszöni a támogatást. 

Sajnos Debrecentől nagyon távol lakik a családom, így nem tudtak a helyszínről biztatni, viszont otthonról nagyon szurkoltak nekem. A párom és sok barátom viszont itt volt az Oláh Gábor utcai csarnokban, ami miatt még jobban akartam. Remekül érzem magam, bízok a sikeres folytatásban

– mondta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában