Vízilabda

2025.02.15. 18:21

Volt, hogy a DVSE jobban állt, de a Vasas hozta a kötelezőt

Nem borult a papírforma, a fővárosban maradtak a pontok. A Vasas-DVSE meccs szorosnak indult, de sima lett a vége.

A debreceniek két alapemberüket ezúttal nem nevezték a Vasas-DVSE mérkőzésre: a kapus Krémer Balázs és a center Andro Gagulic nem került be a keretbe, helyettük Rajna Benjámin és Rózsa Bence bizonyíthattak, olvasható a vendégek tudósításában. Jól is kezdett Kádár Kálmán együttese és – ahogy azt tervezték – alaposan beleálltak a találkozóba. A hazaiak vezető találatára Somorjai Sebestyén válaszolt, a következő Vasas gólt pedig Macsi Patrik egyenlítette ki. Az első nyolc perc 2–2-es döntetlennel ért véget.

Vasas-DVSE
Vasas-DVSE: Dienes Balázs két találatot szerzett
Forrás: DVSE

Mihov Attila centergóljának köszönhetően debreceni góllal indult a második negyed, így először a mérkőzés folyamán a hajdúságiaknál volt az előny. Dienes Balázs gondoskodott róla, hogy nem sokkal később már kettővel menjen a DVSE, erre azonban zsinórban hárommal válaszolt a vendéglátó és megfordította a meccset. Ezt még sikerült kiegyenlítenie a debrecenieknek, de többre már nem futotta a játékrészben. 

A félidőben 7–5-re vezetett a Vasas.

Vasas-DVSE: A fordulás után a hazaiak szárnyaltak, a vendégek gyengélkedtek

A harmadik negyedben hat és fél percet kellett várni az első vendég találatra – ekkor Maroje Gluahic volt eredményes -, Szlobodan Nikics játékosai viszont eddigre már négyszer találtak be és jelentős előnyre tettek szert. A debreceniek utolsó gólját a negyedben Berki Richárd szerezte (13–7).

Az utolsó negyedre Sipos Bendegúzt Rajna Benjámin váltotta a kapuban, így a cívisvárosiak közül mindenki lehetőséget kapott a meccsen. 

Az angyalföldiek négyet vágtak az záró játékrészben, debreceni részről pedig Macsi Patrik volt eredményes, beállítva a 17–8-as végeredményt.

Kifejezetten jól kezdtünk az elején, ez is volt a tervünk. Csaknem egy félidőn át döntetlenen tartottuk a Vasast, volt, hogy kettővel is vezettünk, ez mindenképp biztató. A harmadik negyedtől kijött a két csapat közötti különbség és összességében teljesen megérdemelten nyert az ellenfelünk

 – nyilatkozta a lefújást követően Kádár Kálmán vezetőedző.

A DVSE-re a következő bajnokin egy igazi „hatpontos” bajnoki vár a sereghajtó PVSK otthonában.

 

Vízilabda férfi OB1, 18. forduló

Vasas-Plaket – DVSE-Master Good 17–8 (2-2,5-3,6-2,4-1)

DVSE: SIPOS – Somorjai 1, DIENES 2, MIHOV 1, Cavano, Macsi M., Gluhaic, Csere: RAJNA (kapus) – Berki, Kis, Borsos, MACSI P 2, Stefanidesz, RÓZSA

A meccs utáni sajtótájékoztató itt tekinthető meg:

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában