Sakk

2025.02.10. 05:28

Mester és tanítványa is megnyerte saját csoportját a rangos hajdúszoboszlói sakktornán

Nagy létszámmal, 11 játékossal képviselte magát a DEAC-DSI sakkcsapata az első alkalommal kiírt Dede Ernő emlékversenyen. Az "A" csoportban Mester Gyula, a DEAC szakmai vezetője 5 győzelemmel kezdett a tornán, majd 2 döntetlennel biztosította az első helyet az 55 fős mezőnyben! Parádés teljesítményével ismét meghaladta a 2300-as értékszámot, és ahogy tavaly abbahagyta (Karnevál Kupa, Tiszavasvári Open megnyerése után) idén is tornagyőzelmével bizonyította, hogy nem kopik a sakktudása!
A "B" csoportban Mester Gyula tanítványa, Rádai Balázs még edzőjénél is jobban szerepelt, ő ugyanis 6 győzelmet aratott és mindössze egy fél pontot hullajtott el, így nyerte meg a versenyt a 104 fős csoportban. Vass Boglárka a 11-ik lett 5 ponttal, ezzel a legjobb női címet is megszerezte. Petneházi Péter az előkelő 24-ik helyet érte el – tudósított a klub nevében Áts László.

sakk-deac-hajduszoboszlo-dede-erno-emlekverseny-ats-laszlo
A Dede Ernő emlékverseny néhány résztvevője
Forrás: Hajdúszoboszlói Sakkiskola

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában