Debreceni VSC

2025.02.04. 11:30

Gondoltad volna? Ezért választotta Debrecent a Loki legújabb igazolása!

Egyszer már kipróbálhatta magát külföldön. Henrik Rönnlöf Castegren a Debreceni VSC hetedik téli igazolása.

Miért igazolna egy svéd, stabil első osztályú játékos a magyar élvonalba? – tehette fel joggal a kérdést a szurkoló, amikor olvasta portálunkon a múlt vasárnap este megjelent hírt, miszerint Henrik Rönnlöf Castegren a Debreceni VSC együttesébe igazolhat. Azóta a DVSC már hivatalosan is megerősítette, hogy az egyszeres válogatott (2024-ben Észtország ellen küldték pályára a nemzeti csapatban) játékos a piros-fehérek hetedik téli igazolásaként Debrecenben folytatja. A 28 éves, 185 cm magas labdarúgó eddig összesen 126 mérkőzést játszott a svéd első osztályban, ebből előző klubjában, a Siriusban 50-et, melyeken 4 gólt és 2 gólpasszt jegyzett, valamint a csapatkapitányi szalagot is ő viselte. Henrik Rönnlöf Castegren leginkább a védelemben érzi jól magát, pályafutása alatt játszott belső védőként, és a legutóbbi időszakban jobbhátvédként is. Információink szerint a Lokinál leginkább a védősor jobb szélén számolnak majd vele.

Henrik Rönnlöf Castegren, DVSC, Loki, Sirius, svéd, igazolás, labdarúgás, Jonathan Ederström, NB I, Debreceni VSC
Henrik Rönnlöf Castegren
Forrás: IK Sirius

Henrik Rönnlöf Castegren: tiszteletben tartották az elhatározását

Az ok pedig, amiért egy ilyen játékos a magyar labdarúgást és az NB I.-et választja, az, hogy szerette volna kipróbálni magát külföldön. Henrik Rönnlöf Castegren egyszer már elhagyta a svéd ligát, de a lengyel első osztályú Lechia Gdanskban nem jöttek be a számításai. Ez a rosszabb periódus sem tántorította el az elhatározásától. Ezt megerősíti Jonathan Ederström, az Uppsala városában működő Sirius sportigazgatójának nyilatkozata is, aki ezekkel a szavakkal búcsúztatta Henrik Rönnlöf Castegrent: – Henke jó képviselője volt a Sirius együttesének az Uppsalában eltöltött másfél év alatt. 2023 nyarán érkezett, amikor a tabella végén küzdöttünk, és két egymást követő évben nagyban hozzájárult ahhoz, hogy stabil élvonalbeli csapatként végezzünk.

Több mint egy éve próbáltuk meghosszabbítani a szerződését, egész évben jó párbeszédet folytattunk, de Henke még nem jutott el odáig, hogy teljesen maga mögött hagyja a külföldi karriert, amit tiszteletben tartunk és megértünk

– nyilatkozta Jonathan Ederström.

Lehetnek még távozók és érkezők is

Nem sokkal később kiderült, miért is volt nagy szükség Henrik Rönnlöf Castegren leigazolására a Debreceni VSC-nél: igaznak bizonyultak értesüléseink, és a montenegrói válogatott Meldin Dreskovic a Bundesliga másodosztályában érdekelt Darmstadt együtteséhez igazolt. Makray Balázs, a DVSC cégvezetője a múlt pénteki, szezont felvezető sajtótájékoztatón elmondta, a Loki már csak akkor fog szerződtetni játékost a télen, ha valaki távozik a klubtól – ahogy azt a két hétfői átigazolási hír is példázza. A szakember akkor Jorgo Pellumbiról is szót ejtett, mint még lehetséges távozóról, és még nem teljesen tisztázott Arandjel Stojkovic sorsa sem, akit a hírek szerint Srdjan Blagojevic, a Loki volt, a Partizan jelenlegi trénere szeretne visszahívni a szerb óriásklubhoz. 

Henrik Rönnlöf Castegren eddigi felnőtt pályafutása számokban a Transfermarkt alapján (meccs/gól/gólpassz):

  • Norrköping 95/4/4
  • Sirius 50/4/2
  • Sylvia 24/1/-
  • Lechia Gdansk 8/-/-
  • Degerfors 6/1/-

A DVSC-Nyíregyháza keleti rangadón sajnos súlyosan megsérült Ferenczi János is, akinek a kiválása szűkíti Nestor El Maestro vezetőedző lehetőségeit a védelemben, így szinte biztos, hogy Henrik Rönnlöf Castegren bemutatkozására nem kell sokat várniuk a DVSC drukkereinek.

Ferenczi portálunknak nyilatkozott a sérüléséről:

Ezeket a cikkeinket is ajánljuk figyelmükbe:

Itt egy videó-összeállítás Henrik Rönnlöf Castegren góljaiból:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában