Helyi sport

2025.02.04. 08:59

Ismét legyőzte az Egert a DSZC-Eötvös DSE

A felnőtt női röplabda NBII-ben szombat délután a DSZC-Eötvös DSE a közvetlenül mögötte álló Egri Városi Sportiskolát fogadta.

Azon kívül, hogy az alapszakasz végső helyezése szempontjából is fontos volt a találkozó kimenetele, komoly presztízs csatára volt kilátás, hiszen a hevesieknél két olyan játékos is a kezdőcsapat tagja volt, akik az elmúlt szezon elején még a debreceni gárdában röplabdáztak.

Ismét legyőzte az Egert a DSZC-Eötvös DSE
Ismét legyőzte az Egert a DSZC-Eötvös DSE
Forrás: Eötvös DSE

Jól indult a mérkőzés a DSZC-Eötvös DSE szempontjából, hiszen már 8:2-re is vezettek Kozma Kittiék. A hazaiak nyitásfogadási hibáit azonban kihasználták a vendégek és megnyerték az első felvonást.

A második szettben kicsit feljavult a hajdúságiak nyitásfogadása, támadásban pedig a Pálfi Kitti, Berza Fanni támadásokat nem tudták hatástalanítani az egriek, Papp Csenge is jól szállt be a debrecenieknél, így egyenlített a DSZC-Eötvös DSE.

A harmadik szettben Kovács Anett fifikás megoldásainak és Dóka Vivien eredményes támadásainak is többször tapsolhatott a hazai közönség, melynek végén ismét a DSZC-Eötvös DSE szimpatizánsai örülhettek.

A negyedik etap is végig izgalmas volt, a lelkes vendégek 18:14-es hazai vezetés után is kiegyenlítettek, de a cívisvárosi egylet – többek között Gyöngyösi Réka hatásos sáncainak is köszönhetően – ismét szakaszgyőzelmet aratott, ezzel pedig - az egri odavágóhoz hasonlóan – ismét megszerezte a három pontot.

DSZC-Eötvös DSE - Egri Városi Sportiskola 3:1 (-20, 25, 23, 24)
Debrecen DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum. Vezette: Rácz Gábor.

DSZC-Eötvös DSE: Berza Fanni, Kozma Kitti, Pálfi Kitti, Kovács Anett, Gyöngyösi Réka, Dóka Vivien. Csere: Kiss Lorina (liberó), Papp Csenge. Edző: Szombathy András.

Egri Városi Sportiskola: Schachinger Rita, Juhász Flóra Anna, Juhász Emma, Pelyhe-Nemes Rózsa Napsugár, Lázár Anita, Németh Anna. Csere: Báder Eszter (liberó), Juhász Emma, Nagy Zsófi Jázmin, Majoros Petra. Edző: Juhászné Tóth Mária.

A DSZC-Eötvös DSE legközelebb február 15-én a GLP Nyíregyházához látogat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában