2025.02.03. 06:00
Szilágyi Zoltán szerint ez volt a DVSC győzelmének a kulcsa!

Szilágyi Zoltán magyaráz a csapatának
Fotó: Molnár Péter
– Az összképpel elégedettek lehetünk, de voltak hullámvölgyeink – kezdte mondandóját a Vasas elleni sikert követően Szilágyi Zoltán, a Loki mestere. – Nehezen indult a meccs, ez egyértelműen a Vasast dicséri és a második félidőben is ugyanolyan rosszul kezdtünk. A folytatásban aztán jött a jó kapusteljesítmény, feljavult a védekezés és a gyors lerohanásgólokkal el tudtunk húzni. A vége igazi örömjáték volt, aminek külön örülök – fogalmazott.
Az angyalföldi tréner, Konkoly Csaba szerint a Debrecen nagyon meggyőzően játszott. – Egyértelmű volt a meccs végkimenetele, igazából csak a nagy különbség bánt. Harminc percig tudtunk olyan taktikusan játszani, ahogy én szeretném. Dolgozunk tovább, hogy a hasonló erősségű ellenfelek ellen ez a harminc perc kitolódjon hatvanra – tette hozzá.
A DVSC-Vasas meccs utáni sajtótájékoztató itt érhető el: