2025.02.06. 14:53
Durva, mit üzentek a nyíregyházi ultrák a keleti rangadó után a debrecenieknek
A debreceni drukkerek megfogalmazták, erről mit gondolnak. A törzsszurkolók nem csak a DVSC–Nyíregyháza keleti rangadó előtt, hanem utána is kiírták egy-egy bejegyzésben a véleményüket.
A téli szünetet követően folytatódtak a labdarúgó OTP Bank Liga küzdelmei, múlt hétvégén a DVSC–Nyíregyháza keleti rangadóra látogatott ki a legtöbb néző, több mint nyolcezer drukker foglalt helyet a Nagyerdei Stadionban. Mint ismert, a meccs végén a debreceniek örülhettek. Az ultrák már jóval a meccs előtt üzengettek egymásnak, de a törzsszurkolók a találkozó után is jeleztek egymásnak a közösségi médiában.

Forrás: Napló-archív
Az Ultras Debrecent kritizálják
A szon.hu összeszedte, hogy az Szpari szurkolói csoportjai hogyan értékelték a történéseket. A Mastiffs 1995 Nyíregyháza csoport ezt írta: „A mérkőzést jó előjelekkel vártuk, minden vendégjegy elkelt. A mérkőzés előtti este néhány művészlelkű hurkás érkezett át festegetni. Napokkal korábban egy hasonló nyíregyházi fricska után a helyi debreceni média tele volt a rongáló nyíregyháziakkal" – utaltak a Haonon olvasható cikkre.
Beszámolójuk következő részében a debreceni szurkolást kritizálták:
A kiírásaikban megemlékeztek a sikereikről, a múltbéli sikereikről. Ultra csoportként zrikálni egy másik ultra csoportot klubsikerekkel óvodás szint, ráadásul ezekből a sikerekből mára szinte semmit nem tudtak profitálni. Átlagos szinten tengődő tábor, akik erőt vesztve beálltak inasnak a Dió (Diósgyőr, szerk.) tábor alá. Kreativitásuk egyéb téren is a nullához közelít. Eddig Olaszországba, Németországba, Fehérvárra meg a Vojvodinához jártak ötletekért, most plakáttervhez már jó volt a mi Facebook-oldalunk is
– írták.
Aztán a mérkőzésről is szót ejtettek. „A rangadóhoz mérten reggeltől fokozott volt a rendőri jelenlét, de az odaúton és a hazaúton is végig korrekt módon álltak a szurkolókhoz." Ezt kiemelték külön, mert szerintük az országban több helyen (Székesfehérvár, Miskolc) a szurkoló céltábla a rendfenntartó erők szemében. Beszámolójuk szerint a nagy tömeg ellenére fegyelmezetten és összeszedetten érkeztek meg a stadionhoz, ahol viszont a helyi biztonsági szolgálattal, ahogy írták, „jogi vitájuk” akadt, amely lassította a bejutásukat.
DVSC–Nyíregyháza: A vendégek kiakadtak
- A kezdés előtt a Vén Tinédzserek véleménye szerint soha nem szurkoltak még ekkora tömeggel, de sikerült végig jó hangerővel és összeszedetten szurkolniuk, sokszor szinte az egész szektort bevonták. Egy kiírásuk jutott csak be a stadionba, amely a SZUD-nak szólt (Szívtiprók Ultras Debrecen szurkoló csoport, amely 1994-ben alakult – a szerk.) „SZUD30: Az öregeknek nyűg, a fiataloknak teher.”
Ők is kemény szavakkal illették a hajdúsági drukkereket:
„A kiírásaikban megemlékeztek a sikereikről, a múltbéli sikereikről. Ultra csoportként zrikálni egy másik ultra csoportot klubsikerekkel óvodás szint, ráadásul ezekből a sikerekből mára szinte semmit nem tudtak profitálni."
Átlagos szinten tengődő tábor, akik erőt vesztve beálltak inasnak a Dió (Diósgyőr – a szerk.) tábor alá. Kreativitásuk egyéb téren is a nullához közelít.
„Eddig Olaszországba, Németországba, Fehérvárra meg a Vojvodinához jártak ötletekért, most plakáttervhez már jó volt a mi Facebook-oldalunk is" – írták. Emellett az Eastern Boys Nyíregyháza csoport viszont markáns véleményt fogalmazott meg a Szpari mutatott játékáról.
A DVSC ultrái is üzentek a nyíregyháziaknak
Az Ultras Debrecen a következőt írta a Facebook-oldalán: „Hetek óta ezt a meccset vártuk. Sok dolog megnehezítette ezt a várakozást, de a derby az derby marad. A rendőrség és az MLSZ szurkolóellenes ténykedése, valamint a hatályba lépett jogszabálymódosítás, amely tovább kriminalizálja a szurkolókat, elfogadhatatlan mindannyiunk számára. Épp ideje lenne, hogy ezek az elemek a sport értékeinek megcsúfolása helyett végre a szurkolót helyezzék előtérbe. Ha az őszi „menetelésünket” nézzük, ez sem adott túl sok okot a bizakodásra. A baljós körülmények ellenére szerencsére ránk sütött néhány reménysugár, ez némi bizakodásra adott okot. És így is álltunk a hétvégéhez: elképzelhetetlen a vereség!
A napokban megjelent néhány igénytelen firkálás Debrecenben, amiket sikerült egy pallagi várostáblára és a temetőnél egy buszmegállóra félfújniuk a vendégeknek. Hogy érezzék hogy is kell ezt, a vasárnap városunkba érkező tirpákokat egy DVSC festés fogadta Nyíregyházán, kellemes útravalóul a túrájukhoz. A stadionban a zord – ámbár annál hangulatosabb – időjárás sem riasztotta el a debrecenieket, hogy kiszurkoljuk a győzelmet. A tirpákoktól nem újdonság, hogy bűnbakot keresnek saját évtizedes szerencsétlenségükre, évekig „pitbulloztak”, az elmúlt időszakban a diósgyőri barátainkra hivatkoztak, ezúttal pedig nem létező ingyenjegyes egyetemistákat emlegettek a hazai szektorokban. Nevetséges mutogatás ez egy olyan társaságtól, akik eszközök nélkül legtöbbször a közelünkbe se mertek jönni, és hosszú baráti kapcsolatunk alatt még soha sem próbáltak meg rendőri kíséret nélkül megérkezni a Cívisvárosba, hiába mutattunk nekik számtalan példát erre fordított esetben.
„Annak viszont kifejezetten örülünk, hogy megtöltötték a vendégszektort, végre ők is átélhettek egy ilyet. A meglepő feljutásuk és az új putrijuk okozta létszámnövekedésük talán megalapozza nekik, hogy egyszer felnőjenek és rendes brigádként viselkedjenek. Régóta várjuk. Úgy néz ki, az új edzőnek a szünetben sikerült összeállítani a csapatot, a játékosaink pedig átérezték a derby súlyát és győzelmükkel kijavították az ősszel Szabolcsban elszenvedett csorbát. Ez a harcias hozzáállás tudja megalapozni a tavaszunkat, hogy úgy szerepeljen a Lokomotív, ahogy kell. Méltón és eredményesen. Találkozunk a Hidegkuti Nándor Stadionban, mindenki Budapestre!" – áll a bejegyzésben.
- A DVSC pénteen az MTK otthonába látogat, míg a Nyíregyháza szombaton a Kecskemétet fogadja.
A Loki–Szpari meccs összefoglalója: