2025.02.08. 18:22
DVSC, mind rossz vendég: svéd filmesek napját is elrontotta a Loki
Az MTK jelenét, illetve dicső múltját mutatták be a svéd dokumentumfilmesek. A pénteki, Debreceni VSC elleni bajnokin azonban a cívisvárosiak nem voltak jó vendégek.
A Svédországban megjelenő napilap, az Aftonbladet sportrovatának az olvasói nem mindennapi videót nézhettek meg szombaton. Két svéd újságíró azért érkezett a magyar fővárosba, hogy filmet forgasson az MTK-ról, amely az 1920-as éveken nem csak Magyarország, de Európa és a világ egyik meghatározó klubja volt – írja az Origo. A két svéd újságíró, Erik Niva és Linn Nordström a pénteki MTK-DVSC találkozóra váltottak jegyet. Mint ismert, a meccset végül a Debreceni VSC gárdája magabiztosan nyerte 2–0-ra.

Forrás: Nemzeti Sport/Koncz Marton
Erik Niva szerint nemcsak a magyar focira volt hatással a 100 évvel ezelőtti MTK: bejegyzésében kiemeli, Nagy József a klub korábbi játékosa 1924-ben a svédekkel bronzérmet nyert az olimpián, valamint két világbajnokságra is kivezette a csapatot, 1934-ben és 38-ban is.
A svédek is meglepődtek az MTK-Debreceni VSC meccsen
A két svéd alaposan meglepődött, milyen kevés néző tekintette meg a péntek esti meccset. Filmjükben azt mondták:
ez volt az a klub, amely a focit adta nekünk (mármint a svédeknek), de a világ annyi mindent elvett tőlük, hogy ma már szinte semmi sem létezik ebből.
A meccset végül Brandon Domingues és Szűcs Tamás döntötte el a Loki javára, tovább erősítve Erik NIva kijelentését, miszerint a budapesti csapat egy „szellemklub”.
A mérkőzés összefoglalója: