2025.02.16. 21:02
Bravúrosan fordítottak, fontos győzelmet aratott a DEAC
Ugyan a meccs nagy részében hátrányban játszottak a debreceniek, a hajrában sikerült a fordítás.
A DEAC kézilabdacsapata egy döntetlennel és egy vereséggel indította az évet az NB I/B-ben. Mándi Norbert legénysége szombaton a Veszprém Handball Academy U21 elleni hazai meccsen javíthatott a mérlegén – számolt be róla a deac.hu. Mint írták, a bakonyiak jobb hangulatban várhatták a mai bajnokit, hiszen a téli szünet után kétszer nyertek.

Fotó: Derencsényi István / Forrás: deac.hu
A meccs eleje a kapusokról szólt, a debrecenieknél Hermann Ákos két, a másik oldalon pedig Győri Nándor három védésnél járt az ötödik percben, ekkor egyébként 1-2 volt az eredmény. A vendégek nyitott védekezése eleinte nem ízlett a hazaiaknak, a tizenkettedik minutumban jött is Mándi Norbert időkérése (2-6). Több alkalommal is passzívnál kaptak fájó gólt, de szerencsére az emberelőnyeikkel jól sáfárkodtak, Kerezsi Ádám találatával a 23. percben már csak kettő volt az egyetemi gárda hátránya.
Kerezsi hátul is nagy munkát végzett, az első félidő hajrájában labdát lopott, majd a ziccert értékesítette, ennek köszönhetően először vette át a vezetést a DEAC a mérkőzésen (14-13). A szünet előtti örömünnepbe a játékvezetők szigorúnak tűnő döntése rondított bele, ugyanis Kerezsi kétperces büntetést kapott, így a második játékrésznek emberhátrányban vághattak neki.
A pihenőt követő bő tíz percben csak kétszer találtak be, ezért újra nekik kellett futniuk az eredmény után (16-19). A veszprémiek egyre bizonytalanabbá váltak, ennek hála pedig izgalmas ígérkező végjáték várt a debreceniekre, ugyanis Kiss Axel az 50. percben egalizált. Több drükker is tarthatott attól, hogy a két kihagyott debreceni hetes vagy az, hogy az üres kaput nem vették be, megbosszulja magát, de nem így történt.
23-24 után Bakó Ádám, Kurucz Máté és Illés Tamás góljával 3-0-s sorozatot produkáltak a hazaiak, ez pedig sorsdöntőnek bizonyult. Érdemes megjegyezni, hogy fiatal tehetségük, Bakó Ádám ugyan csak egyszer volt eredményes az összecsapáson, ám a nyitott védekezéssel szemben kiválóan irányította a csapatot. A lefújás előtt Gáncs-Pető még bevette Maródi kapuját, ezzel beállította a 26-25-ös végeredményt.
Az összecsapás után a DEAC szurkolói vastapssal jutalmazták játékosaikat, akik akaraterejüknek hála nagyon szép győzelmet arattak.
NB I/B 18. forduló
DEAC-Veszprém Handball Academy U21 26-25 (14-13)
DESOK, vezette: Barna Viktor Bálint, Kovács Bence.
DEAC: Hermann, Maródi – Kovács B., Bakó 1, Kiss R. 2, Kurucz 5, Csabai 1, Fülöp, Hegedűs, Radvánszki 6, Illés 5 (1), Szolnoki, Kiss A. 4 (1), Pethő, Tóth M., Kerezsi 2. Vezetőedző: Mándi Norbert.
Hétméteresek: 4/2 ill. 1/1.
Kiállítások: 4 ill. 6 perc.