Helyi sport

2025.02.16. 21:19

Fontos mérkőzésre, ünnepi hangulatban várják a szurkolókat a DESOK-ban

Még van esély a 9. hely megszerzésére, ehhez azonban még pontokat kell gyűjteni.

Hétfőn lezárul az alapszakasz a férfi futsal NB I-ben. A 10. helyen álló DEAC a Nyíregyháza elleni hazai meccsel fejezi be a bajnokság első szakaszát, az összecsapás 18 órakor kezdődik a DESOK-ban – hívta fel rá a figyelmet a deac.hu. Mint írták, ebben az idényben egyszer már összecsapott egymással a két gárda, az októberi találkozót a nyíregyháziak 4-2-re nyerték meg. Az őszi összecsapáson a 24. percben már 4-0 volt az állás, a végéig a debreceniek valamelyest kozmetikáztak az eredményen.

Fontos mérkőzésre, ünnepi hangulatban várják a szurkolókat a DESOK-ban
Fontos mérkőzésre, ünnepi hangulatban várják a szurkolókat a DESOK-ban
Fotó: Derencsényi István / Forrás: deac.hu

Tihanyi Csaba legénysége ugyan a felsőházba már nem juthat, ennek ellenére lesz még tétje ennek a mérkőzésnek. Amennyiben játékosaik az utolsó játéknapon több pontot gyűjtenek, mint a Magyar Futsal Akadémia, akkor megszerzik a kilencedik pozíciót. Az MFA egyébként az Újpest otthonában vizitál majd.

A 44 egységgel rendelkező Nyíregyháza a képzeletbeli dobogó harmadik fokán áll jelenleg. A gárda eddigi jó szereplésének a fő magyarázata a hatékony támadójáték. A Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyeiek eddig 104 lőtt gólnál járnak, ebből 25 találat Maneca, míg 21 Gregory nevéhez fűződik.

A holnapi bajnokin a farsang is főszerepet kap. Azok a drukkereink, akik jelmezben vagy maszkban érkeznek a DESOK-ba, ingyen tekinthetik meg a találkozót, továbbá fánkkal is várják a szurkolókat.

NB I 22. forduló
DEAC- Á Stúdió Futsal Nyíregyháza
2025. 02. 17. (hétfő) 18.00, DESOK

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában