Debreceni VSC

2025.01.22. 09:44

Tóth Márk: A legtöbbet szeretném kihozni a Lokinál kapott lehetőségből

A védelemben érzi magát otthonosan. Tóth Márk úgy érzi, még pont jó korban van ahhoz, hogy élvonalbeli labdarúgóvá váljon.

Sok Loki-drukker felkapta a fejét a hírre, hogy a napokban Cigándról védőt igazolt a Debreceni VSC együttese. A Tóth Márk klubváltásáról szóló hírt  a borsodi együttes jelentette be elsőnek, de azóta a DVSC is megírta. A késlekedés oka, hogy a Loki csak azután jelent be új igazolást, ha a papírok alá vannak írva. A játékosra az első körben az NB III. Északkeleti csoportjában érdekelt második csapatnál számítanak.

Tóth Márk, DVSC, Loki, Debrecen, Cigánd, Debreceni VSC
Tóth Márk
Forrás: Cigánd SE-archív

Tóth Márk: Nagyon örültem a megkeresésének

A 27 éves Tóth Márk 12 esztendősen került Debrecenbe; az övék volt az első generáció a pallagi labdarúgó-akadémián.

Végigjárta az összes korosztályt, játszott a harmadosztályú DVSC II.-ben is egy idényt, majd Nyírbátor, Tiszaújváros, Sényő, valamint Karcag érintésével 2023 nyarán a borsodiakhoz igazolt, ahol az elmúlt másfél évben meghatározó játékosnak számított.

– Igor Bogdanovics már Karcagon is az edzőm volt, ő hívott Cigándra, ahol szép másfél évet töltöttem, csapatkapitány lehettem. Ám mivel Debrecenben dolgozom, nagyon megterhelő volt a napi három óra utazás, ezért amikor decemberben megkeresett Gulácsi Bence, hogy mit szólnék, ha visszatérnék a DVSC-hez, nagyon megörültem – idézte fel portálunknak a labdarúgó. – Természetesen egyelőre a második csapattal készülök, de mint minden Loki-nevelésű, Loki-érzelmű játékosnak – amikor itthon vagyok, mindig kimegyek a meccsekre – nekem is az a célom, hogy bemutatkozhassak az NB I.-es csapatban – emelte ki.

Nem elérhetetlen

Tóth Márk tudja, hogy lemaradása van az élvonalbeli labdarúgókhoz képest, de reméli, nem zárult még be előtte az élvonal kapuja. – Éppen abban a korban vagyok, amikor megfelelő edzéssel, motivációval, hozzáállással és kitartással talán ez még nem elérhetetlen.

Most azonban a DVSC II.-nél van a helyem, és ebből akarom kihozni a legtöbbet a magam és a csapat szempontjából

– nyilatkozta Tóth Márk, aki ifi éveiben jobbhátvéd volt, ám a harmadosztályban zömében belső védőt játszott, de mindkét poszton jól érzi magát.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában