Átigazolás

2025.01.25. 08:13

Közel a megegyezés: bármikor bejelentheti a DVSC a Bundesliga-csatár érkezését!

A Debreceni VSC az átigazolási ablak utolsó pillanataiban is aktívan tevékenykedik. Minden jel arra utal, hogy a St. Pauli csatára, a brazil Maurides Roque Junioro a DVSC-ben folytatja.

Ahogyan országszerte először megírtuk, hogy a Debreceni VSC érdeklődhet a St. Pauli brazil csatára, Maurides Roque Junioro iránt. Konkrétum azóta sem történt az esetleges átigazolás kapcsán, ami a bejelentést illeti, de úgy tűnik, a center egyre közelebb került a Lokihoz

Maurides Roque Junioro, Debreceni VSC, DVSC, St. Pauli
Maurides Roque Junioro: Bundesliga-csatár érkezhet? 
Forrás: AFP

Maurides Roque Junioro piros-fehérben? 

Információink szerint az elmúlt napokban közeledtek Maurides és a DVSC álláspontjai, könnyen elképzelhető tehát, hogy Maurides Roque Junioro lesz a Debreceni VSC új csatára!

A brazil támadó minden bizonnyal Bárány Donát tehermentesítésére érkezne, a német élvonal pedig elég jó ajánlólevélnek számít az NB I.-ben. A csatárról korábban már írtuk, karrierje során több probléma is hátráltatta, ugyanakkor nem kétséges a tudása, hiszen nem mindenki kerülhet oda a Bundesligába. Igaz, Maurides az idei szezonban mindössze egyetlen percet játszott a bajnokságban, de rutinjának köszönhetően biztosan segíteni tudna a hajdúsági klubnak, amennyiben létrejön az üzlet. 

A hozzáértők Mauridest egy fizikailag erős, remekül fejelő klasszikus befejező csatárnak tartják, aki megfelelő formába lendülve komoly erősítést jelenthet aktuális csapatának.

Maurides Roque Junioro korábbi góljai: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában