2025.01.24. 11:29
Igor Bogdanovics: A tudása és a játékintelligenciája NB I.-es
A tréner szerint a fizikai lemaradást kell leginkább ledolgoznia. Igor Bogdanovics úgy gondolja, Tóth Márk sokat segíthet a kis Lokinak a tavasszal.
Igor Bogdanovics biztos benne, hogy akár az NB I.-ben is megállná a helyét a Debreceni VSC egyik téli igazolása, a Cigándról szerződtetett Tóth Márk. Az újkori DVSC egyik legendás csatára jól ismeri a 27 éves védőt, hiszen két klubban is a játékosa volt. – Márkot több mint tíz éve ismerem előbb Karcagon, aztán Cigándon is játékosom volt. Jó neve van a ”félprofi” világban a keleti országrészben, olyan játékos, akinek a mentalitására, képességeire most nagy szükség van a kis Lokinál – hangsúlyozta a DVSC-drukkerek egyik nagy kedvence. – Ez neki egy olyan lehetőség, amivel bebizonyíthatja, hogy magasabb osztályban is megállná a helyét. Meggyőződésem, hogy a játékintelligenciája, tudása az NB I.-szintű, de a harmadosztályban töltött 8-10 év miatt nyilván lemaradása van, amit nem lehet egyik napról a másikra áthidalni – hívta fel rá a figyelmet.

Forrás: Haon-archív
Igor Bogdanovics szerint tavasszal stabil lesz a kis Loki
A korábbi gólvágó szerint Tóth Márk a legjobb teljesítményre középső védőként képes, mindegy, hogy kettő vagy három belső védővel játszik a csapat. – Cigándon az előző idényben lejátszott úgy 31 mérkőzést védőként, hogy azokon összesen egy sárga lapot.
Mivel mindkét lábát használja, jól tud belépni a támadásokba is, akár egy megindulással, akár hosszú passzal
– jellemezte a játékost Igor Bogdanovics, aki úgy gondolja, ha Máté Péter vezetőedző Tóth Márk mellé talál egy jó társat belső védőben, olyan stabil lesz a kis Loki tavasszal, hogy alig fognak gólt kapni.

Forrás: Cigánd SE-archív