2025.01.23. 14:13
DVSE: Hisznek az eredményes folytatásban

Kádár Kálmán
Forrás: DVSE
Pénteken a DVSE-Master Good számára is elrajtol a vízilabda OB1 tavaszi szezonja. Az együttes az utolsó helyen telelt, de abban biztosak lehetünk, hogy ennél előkelőbb helyen szeretne végezni az idény végén. Az eddigi teljesítményről, a szükséges változtatásokról és a második félév célkitűzéseiről Kádár Kálmán vezetőedző beszélt.
– Annak fényében, hogy honnan indultunk, és hogy mikor kezdtünk el építkezni a többi klubhoz képest, azt kell mondani, hogy kifejezetten jó meccseket játszottunk. Több olyan találkozón vagyunk túl, ahol apró dolgokon múlott a siker és nagyon megnehezítettük aktuális ellenfelünk dolgát. Január másodikán volt az első edzésünk, azóta nagyon komoly fizikai munkát végeznek a srácok. Nagy hangsúlyt fektettünk az erőnlétre, amely az egyik alapja lehet a sikeres folytatásnak – fogalmazott Kádár Kálmán.
A teljes interjú a DVSE honlapján olvasható.