2025.01.14. 14:16
Egy lépéssel közelebb a DVSC-hez a válogatott kiszemelt?
Januárban már foglalkoztunk a labdarúgóval. A kameruni válogatott Samuel Oum Gouet szerződése a nyárig szólt, de közös megegyezéssel már most felbontotta azt korábbi csapatával, így akár a Debreceni VSC együtteséhez is szerződhet.
Korábban mi is írtunk arról a hírről, amelyet a kameruni labdarúgással kiemelten foglakozó 237foot.com tett közzé: a Debreceni VSC figyelemmel kíséri a román első osztályú Poli Iasi csapatának 25-szörös kameruni válogatott védekező középpályását, Samuel Oum Gouet-t. Az oldal azt írta, hogy a Loki már tavaly nyár óta tartja szemmel a játékost, és abban reménykedtek a hajdúságiak, hogy 2025 nyarán ingyen sikerül szerződtetniük. Azóta új fejlemény, hogy a 27 éves játékos közös megegyezéssel szerződést bontott – a fejleményt az Öltözőn Túl oldal szúrta ki – a román klubbal, így szabadon igazolható.

Forrás: AFP-archív
Debreceni VSC: lépnek az új helyzetben?
Gouet 17-szer lépett pályára az ősszel a román élvonalban, a meccsek zömét végig is játszotta. Ha korábban valós is volt a DVSC érdeklődése a Transfermarkt által 400 ezer euróra taksált fedezet iránt, mivel azóta Amos Youga és Kristiyan Malinov személyében már két középpályást is igazolt a klub, meglepő lenne ha piros-fehérek lépéseket tennének a kameruni aláírásának megszerzéséért.
A 237foot szerkesztősége utánajárt, mi vezethetett a szerződésbontáshoz.
- A klub pénzügyi nehézségei
A pénzügyi nehézségekkel küzdő román klub úgy döntött, hogy több magas fizetésű játékostól megválik, hogy csökkentse a bérköltségeit. Samuel Oum Gouet, aki a csapat középpályájának nélkülözhetetlen láncszeme volt, ugyanúgy áldozatul esett ennek, mint az algériai Billel Omrani és a tunéziai Adel Bettaieb. - Az automatikus hosszabbítási záradék elkerülése
Samuel Oum Gouet 2024 júliusában érkezett a klubhoz, egyéves szerződéssel, ám a játékos kontraktusa tartalmazott egy automatikus hosszabbítási záradékot, amely életbe lépett volna, ha a klub bebiztosítja a bennmaradását az első osztályban. Azonban volt egy másik záradék is, amely lehetővé tette a szerződés idő előtti felbontását, és ezt a játékossal egyetértésben életbe léptette az Iasi. - Az edzőváltás hatása
Samuel Oum Gouet még Anthony da Silva, az Iasi korábbi edzőjének hívására érkezett a klubhoz, akivel még a kameruni válogatottnál alakított ki jó kapcsolatot. Azonban rosszul érintette, hogy da Silva szeptemberben távozott. Bár az új szakmai stáb továbbra is bizalmat szavazott neki, a játékos teljesítménye visszaesett, és egyre inkább vágyott a váltásra, amely megkönnyítette a klubtól való távozását.

Forrás: AFP-archív
