Debreceni VSC

2025.01.23. 13:05

Megvan a Loki utolsó edzőmeccsének időpontja, úgy tűnik, hogy látni is fogjuk

Az ellenfél a szerb élvonalbeli Radnicki 1923 lesz. A mérkőzést követően szombaton hazautazik a Debreceni VSC.

Végéhez közeledik a Debreceni VSC törökországi edzőtábora. A Loki január 11-től tartózkodik Belekben, ahol javarészt napi két edzéssel készül az NB I. tavaszi mérkőzéseire. Szombaton hazautazik a csapat, de előtte még lejátsza utolsó edzőmérkőzését, az ellenfél a szerb élvonal 5. helyezettje, a Radnicki 1923 lesz.

debreceni vsc, loki, dvsc, edzőmérkőzés, meccs, radnicki, kragujevac, törökország, belek, nb i, dvsc edzőmeccs
A Radnicki lesz a Debreceni VSC ellenfele
Forrás: Radnicki 1923

Debreceni VSC: ismerős a másik oldalon

A kragujeváci klubot 1923-ban alapították, majd a 2009/10-es szezonban a Sumadija-val való egyesülés után nevét Sumadija Radnicki-ra változtatta, egy évvel később pedig visszakapta jelenlegi nevét. A 2023/24-es idényben a Radnicki ugyanannyi ponttal zárta a szezont, mint a negyedik Vojvodina, de az alapszakasz eredményei miatt végül az ötödik helyen végzett, és ezzel kvalifikálta magát a Konferencia-liga selejtezőjébe – ami a klub egyik legnagyobb sikere. A Transfermarkt szerint a klub játékoskeretének összértéke 11,25 millió euró (a Lokié 9,83 millió), de ennek nagy részét Milutin Vidosavljevic (középpályás, 1,5 millió euró), Matija Gluscevic (balszélső, 1 millió euró), Bogdan Mircetic (jobbszélső, 1 millió euró), a guadeloupe-i válogatott Kilian Bevis (900 ezer euró), a tunéziai Louay Ben Hassine (középpályás, 850 ezer euró) és az északmacedón Luka Stankovski (800 ezer euró) adják. Az adatokból is látszik, hogy vélhetően a középpálya a kragujeváciak csapatának erőssége. A házi gólkirály 6 találattal a brazil csatár, Evandro, aki korábban a Fehérvárban is játszott. Az alapemberek közé tartozik a védekező középpályás Milos Ristic, a jobbhátvéd Mehmed Ćosic, a balhátvéd Tomislav Dadic, illetve a középhátvéd Samir Zeljkovic.

A Radnicki keretének tagja Marko Milosevic is, aki nemrég még a Lokit erősítette.

A rutinos kapust egészségügyi problémák hátráltatták a télen, de ő is elutazott a törökországi edzőtáborba, így jó eséllyel ott lesz a kapuban a debreceniek ellen. A DVSC edzőmeccse magyar idő szerint 13 órakor kezdődik, és a tervek szerint a Loki Youtube-csatornája közvetíti majd.
A Loki eddig két edzőmérkőzést játszott: a Srdjan Blagojevic vezette Partizannal szemben 1–1-es döntetlent ért el, míg az északmacedón Struga ellen 0–0 lett a végeredmény. A Radnicki is két mérkőzést vívott eddig: a román élvonalbeli Botosanitól kikapott 4–1-re, míg az orosz élvonalbeli Nyizsnyij Novgorodot 2–1-re legyőzte.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában