2025.01.12. 08:42
Debreceni VSC: Mutatjuk, melyik játékosok távozhatnak még a télen
Jelentősen átalakulhat a Loki hátsó alakzata. Két védő már el sem utazott a Debreceni VSC törökországi edzőtáborába.
A Debreceni VSC a magyar mezőny egyik legaktívabb klubja a napokban az átigazolási piacon. A Lokinál folytatja pályafutását Amos Youga és Kristiyan Malinov, akik az Arad ellen edzőmeccsen már pályára is léptek. Pénteken bejelentették, hogy érkezik Maximilian Hofmann, aki már el is utazott a DVSC törökországi edzőtáborba. A csapatnál az ősz folyamán csak epizódszerepet játszó Victor Braga és Zhirayr Shaghoyan szerződését felbontották, ugyanakkor a legfrissebb hírek szerint még lehetnek további távozók.

Forrás: NS-archív
A piros-fehérekkel 25 futballista utazott el Belekbe. Ugyanakkor öt légiós – Dusan Lagator, Jorgo Pellumbi, Naoaki Senaga, Yacouba Silue, valamint Thor Úlfarsson – nem tartott a többiekkel. Utóbbi két játékos a sérüléséből lábadozik, a másik három futballistának pedig valószínűleg kifele áll a szekere rúdja.
Még hárman hagyhatják el a Debreceni VSC-t?
A Loki az ősszel 37 gólt kapott, a gárdánál a védelmet szeretnék megerősíteni, ugyanakkor ez távozókkal is járhat. Úgy tűnik, hogy Meldin Dreskovic az előzetes hírekkel ellentétben marad a gárdánál, de Arandjel Stojkovic sem bontotta fel a szerződését. A sajtóhírek szerint a hátsó alakzat bal szélére is igazolna a DVSC – Francois Moubandje és Angel Ljaskov iránt érdeklődhetnek. Lang Ádám esetleges érkezéséről is lehetett olvasni, de a hetvenszeres magyar válogatott labdarúgó azóta nem váltott csapatot – a védő azóta meg is sérült, így egyre kevesebb az esélye, hogy Debrecenbe igazoljon.
Az nb1.hu úgy tudja, hogy a montenegrói Dusan Lagator szinte biztosan máshol folytatja, emellett arra is nagy esély van, hogy a tavaszt már az albán Jorgo Pellumbi nélkül kezdi meg a Vasutas. Az sem lenne meglepő, ha az ősz folyamán lehetőséget sem kapó Naoaki Senaga is más együttes után nézne.