2025.01.31. 16:23
Az igazolásokról és a mostani helyzetről beszélt Makray Balázs; bemutatkoztak az új játékosok – fotókkal!
Nestor El Maestro vezetőedző mellett Lang Ádám, Hegyi Krisztián és Maximilian Hofmann is megszólalt. A Debreceni VSC együttesének cégvezetője, Makray Balázs szerint hatékony volt az átigazolási szezon, sikeresebb folytatást vár.
– Mindenki tudja milyen helyzetben most a klub. Sok mindent tettünk azért, hogy a csapat ebből a helyzetből kikecmeregjen, előrébb lépjünk a középmezőny irányába. Minden megtettünk, hogy a gárda megerősödjön. A mi részünkről nagyon hatékony volt az átigazolási szezon. Az újak komoly tapasztalattal érkeztek. Olyan játékosok jöttek, akik karakterben is komoly minőséget biztosítanak, többen is az előző klubjuknál csapatkapitányi szerepet töltöttek be, jellemben és tudásban kiemelkednek, igazi vezérek – kezdte mondandóját a Debreceni VSC pénteki sajtóeseményén Makray Balázs cégvezető.

Forrás: Molnár Péter
A klubnál immáron szokásos módon bemutatták a téli átigazolási időszakban szerzett futballistákat, beszéltek a rövid távú terveikről, továbbá a labdarúgók elárulták, miért választották a debreceni együttest.
Makray Balázs szerint minden adott ahhoz, hogy a DVSC csapata előrébb lépjen. Elmondta, hogy akik kevesebb lehetőséget kaptak az ősz folyamán, nem gördítettek elé akadályt, hogy csapatot váltsanak, de a távozók közül sajnálja Dusan Lagatort, akiért jó, mindkét fél számára előnyös ajánlat érkezett. A DVSC cégvezetője a fiatalokról is szót ejtett. – Hornyák Csaba, Vidnyánszky Mátyás és Kohut Máté a fejlődés érdekében kölcsönben folytatja, cél, hogy több játékpercet és tapasztalatot szerezzenek.
A támadás jól működött, a védelmet viszont meg kellett erősíteni Nestor El Maestro szerint
Nestor El Maestro vezetőedző hangsúlyozta, hogy a klubnál mindenki sokat dolgozott a pályán és a pályán kívül egyaránt a felkészülési időszakban, sikerült kvalitást hozni a keretbe, igazán győztes mentalitású játékosok érkeztek Debrecenbe. – A vasárnapi mérkőzés több szempontból is különleges, hiszen az első meccs lesz ebben az évben, ráadásul egy igazi rangadó. Nagyon izgatott vagyok és optimista, úgy gondolom, mentálisan felkészültek vagyunk. A mi helyzetünkben minden találkozó olyan, mintha BL-döntőt játszanánk – mondta a Loki trénere.
Kiemelte, hogy a vasárnapi mérkőzés több szempontból is különleges számukra. Izgatott és optimista, reméli, hogy a keleti rangadó a DVSC győzelmével zárul majd.
A támadójátékunk eddig is jó volt, ezt a statisztikák is alátámasztják, viszont a védelmet erősíteni kellett. A stílus ugyanaz lesz– a dinamikus, előre játszó futballra törekszünk –, csak több ponttal szeretnénk a meccseket zárni
– tette hozzá Nestor El Maestro.

Forrás: Molnár Péter
Debreceni VSC: Az új igazolások is jelen voltak
A Debreceni VSC eddig hat labdarúgót igazolt a télen: érkezett két középpályás – közép-afrikai Amos Youga és a bolgár középpályás, Kristiyan Malinov –, két védő – az oszták Maximilan Hofmann és Lang Ádám, egy kapus, Hegyi Krisztián, valamint csatár pozícióra a brazil Maurides Roque.
- A játékosoktól a sajtóeseményen először Lang Ádám szólalt meg. Elmondta, nagyon hamar beilleszkedett, köszönhető ez annak is, hogy a csapatból már sok futballistát ismert.

Forrás: Molnár Péter
Kifejezetten felfrissültem attól, hogy újra itthon lehetek. Jót tett a környezetváltozás. A többiekkel egyből megvolt a közös hang, izgatottan várom a következő időszakot
– szögezte le az érkező hetvenszeres válogatott védő, Lang Ádám.
- A West Ham Unitedtől kölcsönben érkezett fiatal kapus, Hegyi Krisztián elmondta, nagyon örül, hogy itt lehet Debrecenben, hiszen jó a közösség és kiváló szakmai munka zajlik. Éppen ezért reméli, hogy gárda a hétvégi meccsen is meg tudja mutatni az erejét.
Rögtön megtaláltuk az összhangot, pozitívan állok a következő fél évhez
– hangoztatta.

Forrás: Molnár Péter
- A korábban a Rapid Wien csapatkapitányaként is bizonyító osztrák hátvéd, Maximilian Hofmann hangsúlyozta, hogy kemény edzéseken van túl a csapat, ezek által sikerült összeszokni. Pozitív megérzései vannak, boldog, hogy itt lehet, szerinte nagyon jók a csapattársak.
Boldog vagyok, hogy itt lehetek, pozitív érzéseim vannak. Remélem, hogy győzelemmel kezdünk, mert az hatalmas erőt és energiát adna a következő meccsekre
– zárta mondadóját.
Sajtótájékoztatót tartott a DVSC, új igazolások is bemutatkoztak
Fotók: Molnár PéterA DVSC vasárnap 12.45 órától a Nyíregyházát látja vendégül a Nagyerdei Stadionban.
