2025.01.21. 13:11
DEAC futsal: Ismerős játékosok érkeztek
Tovább erősödik a debreceni gárda kerete. A DEAC futsal együttese leigazolta Szabó Ábelt és Tóth Attilát.
– Dübörög a téli átigazolási időszak az NB I-ben, és a DEAC futsal együttese sem tétlenkedik. Ezúttal arról számolhatunk be, hogy Tóth Attila és Szabó Ábel is visszatér a klubunkhoz – írta a deac.hu.

Forrás: DEAC-archív
DEAC futsal: motiváltan érkeztek
– Veszprémben egy másik szemléletet ismertem meg, emellett minden téren sokat fejlődtem, de a szívem hazahúzott. Honvágyam volt, hiányoztak a szeretteim és a barátaim, így nagyon örültem annak, hogy Tihanyi Csaba vezetőedző felvette velem a kapcsolatot. Érzem a bizalmát, amit mindenképp meg akarok hálálni.
ó formában vagyok, reményeim szerint a DEAC-ban is eljutok legalább tíz találatig a mostani idény végéig. Motiváltan várom a meccseket, az alsóházat mindenképp szeretném megnyerni.
Nem csupán pár hónapra tervezek, hosszabb ideig maradnék itt – nyilatkozta Tóth Attila, akinek ez lesz a harmadik időszaka a DEAC-ban, korábban 2017 és 2021 között, majd 2022-től 2024-ig erősítette csapatunkat.
Szabó Ábel sem ismeretlen közegbe került, ugyanis 2019-től 2023-ig játszott alakulatunkban, míg az előző másfél évben a Kecskemétet erősítette. A 24 éves center az értékes tapasztalatok mellett tavaly NB I-es ezüstéremmel is gazdagodott. – Sokat tanultam Kecskeméten, jó szívvel emlékszem vissza erre az időszakra. Rengeteget profitáltam abból, hogy napi szinten válogatott játékosokkal készülhettem. Azért is hálás lehetek az elnök úrnak, hogy az edzősködésbe is belekóstolhattam, az U11-es és az U13-as lurkóknak segíthettem. Tetszett ez a munka, ezért tervezem az edzői képesítés megszerzését. Amennyiben ez összejön, akkor a DEAC-nál szintén szívesen dolgoznék fiatalokkal – fogalmazott Szabó Ábel.
Tóth Attila legutóbbi találata az NB I.-ben: