Lovas Zoltán: „Amióta motorozom, ez az álmom!”

A harmadik versenyszezonján van túl a salakmotoros Lovas Zoltán, s ezzel egy fejezet véget ért a karrierjében, ugyanis jövőre kategóriát vált, s a 250 köbcentisek mezőnyéből az 500-asok között kell megállni a helyét. A debreceni motoros pályafutását nagyban befolyásolható tényező lehet, hogy a szezon legvégén hosszútávú, ötéves profi szerződést írt alá a lengyel Wilki Krosno csapatával. A SpeedWolf Debrecen tehetsége a Salakszórók podcastjának vendége volt, s a beszélgetés során Lovas Zoltán többek között értékelte az utolsó szezonját a 250-es kategóriában, elmondta, milyen tanulsággal szolgált számára az SGP3 teterowi elődöntője és elárulta, hogy a szurkolói elvárások mekkora nyomást gyakoroltak rá. Az ifjú titán mesélt arról is, milyen érzés volt az ifjúsági Európa-bajnokságon, hazai közönség előtt dobogóra állni, vázolta, mi volt a lengyel szerződése hátterében, valamint arról is nyilatkozott, mivel lenne elégedett a 2025-ös idény végén.  

Hogyan értékeled az idei szezont?

Mivel ez volt az utolsó évem a 250 köbcentisek mezőnyében, mindenféleképpen a lehető legjobb formámat akartam nyújtani a világversenyeken. De ez nem mindig jött össze, aminek az egyik oka az volt, hogy nagy küzdelmet vívtunk a motorok beállításával. Korábban mindenki elmondta, hogy a 250 köbcentis nem olyan, mint az 500-as blokk, és ez teljes mértékben így van. Ha nagyon jól eltalálod az ideális beállítást, akkor nincsen baj, talán még az 500-asokkal is fel lehet venni a versenyt, de ha rossz irányba indulsz el, akkor teljes a káosz.

Az ifjúsági világbajnokságon, azaz a németországi SGP3 elődöntőben is gondjaid voltak a technikával? 

A teterowi viadal előtt pár nappal Debrecenben edzettem, és úgy tűnt, hogy nagyon jól beállítottuk a motort, és azt éreztem, én is a lehető legjobban felkészültem a világbajnokságra. Aztán a versenyt megelőző, teterowi edzésen már az első startom után tudtam, hogy nem lesz jó a motor: ahogy az induláskor „eldobtam” a kuplungot, nagyon „lenyögött” a motor, ami Debrecenben egyáltalán nem történt meg, ráadásul menetközben is elég gyengének éreztem a versenygépet. Mint utólag kiderült, azért volt gyenge, mert kicsivel később megadta magát a blokk, így a másik motorhoz kellett nyúlnunk. A tréning második bemenetelénél már a második számú motorommal próbálkoztam, de éreztem, hogy ez sem lesz jó. Az edzés végén a szerelőm, Bíró Attila megkérdezte Celina Liebmann édesapját, tudnának-e segíteni, hogy ők milyen áttételt használtak ezen a pályán, mert nagyon vakon vagyunk. Jürgen nagyon készséges volt, kipakolt mindent a buszból, elővett egy füzetet, jó sokat visszalapozott, s végül megtalálta azokat az adatokat, amiket a 250-es kategóriában használtak. Mondott egy beállítást, aminek hallatán fogtuk a fejünket, hogy ez mi, ugyanis nem gondoltuk, hogy ilyen paraméterekkel jól tud menni a motor. Még új fogaskereket is vettünk ott a helyszínen, hogy a megadott beállításokat elvégezzük. A versenyt megelőző éjszaka végig esett az eső, ezért azt gondoltam, hogy latyakos lesz a pálya a viadalra. De nem így történt, a szervezők helyrerakták a pályát, s végül napsütésben versenyeztünk. Az első futam előtt csináltam egy próbastartot, de nem tudtam eldönteni, hogy mennyire jó a gép, bár nem nyögött le az elindulás után, s ez biztató volt. Pirosról startoltam, és eljöttem első helyen a dán és a brit srácnak, ami elég meglepő volt, ugyanis odáig általában rendre előttem végeztek. Végül a dán fiú megelőzött, de a második helynek nagyon örültem, s elkezdtem hinni a továbbjutásban. Aztán a harmadik futamomban még az első körben felborított a német srác, amiért kizárták. Hárman mentünk vissza a futamismétlésre, és az első helyen mentem, amikor megállt a blokkom az utolsó körben. Ez azért volt bosszantó, mert a verseny végén kiderült, egy pont hiányzott ahhoz, hogy bejussak a világbajnoki döntőbe.

Valóban balszerencsés voltál, de ha nem ragad el a hév, akkor a hiányzó egy pont is meglehetett volna. Történt ugyanis, hogy miután leállt a motorod, annyira mérges lettél, hogy elfelejtetted betolni a motort a célba. Ha a motorral beérsz, és leintenek, akkor az SGP3-ban láthattunk volna, de így lemaradtál a döntőről, azaz nagyon komoly tanulópénzt fizettél.   

Még a mai napig is bánt ez az egész. Nem azt mondom, hogy ideges leszek, ha eszembe jut, de eléggé zavar, mert egyáltalán nem kezeltem jól a helyzetet. Gondolkodnom kellett volna.  

A világbajnokság után következett a kontinentális bajnokság, aminek a debreceni Perényi Pál Salakmotor Stadion adott otthont. Mennyire helyezett rád nyomást, hogy hazai környezetben kellett motoroznod?

A tavalyi magyar bajnokság debreceni fordulóján volt 250-es betétfutam, ahol igazából nem éreztem magamon nagyobb stresszt, viszont a motorozásomon egyértelműen látszott, hogy görcsös voltam. Nem akartam most is ebbe a hibába esni, ezért nyugtattam magam a verseny előtt, hogy minden rendben lesz, hiszen jól ismerem a pályát, rengeteget mentem már itt. A hazai közönség pedig plusz motivációt jelentett, mivel nemcsak magamnak, hanem a szurkolóknak is bizonyítani akartam. Úgy gondolom, most a versenyzésemen is látszott, hogy nem izgultam. Összességében azt mondom, semmilyen terhet nem tett rám, hogy hazai környezetben kellett versenyeznem.

Az elődöntőben nagyszerű teljesítménnyel rukkoltál elő, futamokat nyertél, ráadásul dobogós helyezéssel jutottál a másnapi Európa-bajnoki döntőbe. Mi maradt meg benned a legjobban erről a versenyről? 

A mai napig tisztán emlékszem rá, hogy az utolsó futamom előtt a depókapuban álltam, vártam, hogy bemehessünk a pályára, s ránéztem a futamtáblára. Figyeltem a pontokat, kinek mennyi van, s azt láttam, ha megnyerem az etapot, akkor harmadik lehetek. Ezt mondtam apának, de csak annyit válaszolt, hogy ne ezzel foglalkozzak, de bennem csak az volt, hogy meg kell nyernem a futamot! A start után a lengyel srác előttem volt, de küzdöttem nagyon, hogy megelőzzem. Az első kör kimenőjében a motorom olyat „nyúlt”, amit még korábban nem tapasztaltam, s így sikerült elgyorsulnom a lengyel mellett. Ezzel megnyertem a futamot, s felállhattam a dobogó harmadik fokára. A döntőben is volt emlékezetes momentum: a dán Villads Pedersennel – aki végül ezüstérmes lett – elég nagyot csatáztunk.

Erre a párharcra szerintem mindenki emlékszik, aki ott volt a Perényi Pál Salakmotor Stadionban, hiszen profikat idéző, igazi test test elleni csatát vívtatok.

Az egyik egyenesben még a mellszámába is beakadt a kormányom, akkor mind a két lábam a földön húztam, hogy fennmaradjak a motoron az egyenesben. Úgy érzem, összességében ez volt a legjobb versenyem.

És milyen érzés volt dobogóra állni?

Korábban is álltam már dobogón, csak akkor kisebb viadalokon, mindössze négyen-öten indultunk, így viszont, egy világversenyen teljesen más érzés volt felmenni az emelvényre. Ha arra gondolok, hogy a szurkolók mennyire örültek a helyezésemnek, még most is kiráz a hideg. Nagyon jó érzés volt!

Mennyire tartod reális helyezésnek, hogy Európa 10. legjobb versenyzője lettél? 

Őszintén szólva, annyira nem tartom reálisnak, mivel a döntőben többen is megvertek azok közül, akiket az elődöntőben könnyedén legyőztem. Sikerülhetett volna jobban is a finálé, de összességében elégedett vagyok a tízedik helyezéssel.

A szezon előtt már felvettétek a kapcsolatot a lengyel Wilki Krosno csapatával, aminek eredményeként a tavaszi, debreceni edzőtáborozásuk alkalmával csatlakozhattál hozzájuk, majd a szezon közben kint voltál Lengyelországban tréningezni. Hogy érzed, mennyit segített a motorozásodban, hogy a krosnóiakkal velük edzhettél?

Már a debreceni gyakorlás során nagyon szimpatikus volt az edző, Irek (Ireneusz Kwieciński – a szerző.), aki mindenben segített és rendkívül közvetlen volt. A tréner mindig elmondta, mit látott, min változtassak, mi jó, mi az, ami nem jó. Ezután újra felvettük a kapcsolatot a Wilki vezetésével, és Krosnóba is kimehettem több alkalommal edzeni.

Mit tapasztaltál ezeken a tréningeken? 

Ott teljesen más a színvonal, mint amit eddig itthon tapasztaltam. Amikor legelőször odamentünk, akkor a magyar szokásoknak megfelelően használt gumit tettünk fel a motorra. Amikor meglátták, azt mondták, ha a következő alkalommal is használt gumit akarunk hozni, akkor ne is menjünk. Krosnóban minden edzésen megkövetelik, hogy új gumi legyen a motoron, ugyanis a tréninget szinte ugyanolyan komolyan veszik, mint egy versenyt. Pontos program van arra vonatkozóan, hogy melyik versenyző mikor megy be a pályára, mikor van pályakarbantartás. A fejlődésemben sokat segített, hogy startszalagos gyakorlások voltak, ahol egyszerre többen is a pályán voltunk. Szerintem ezeknek a gyakorlásoknak is köszönhető, hogy például Pedersennel úgy tudtam csatázni, ahogy láthatták a nézők. Nem azt mondom, hogy Krosnóban is ilyen meccseket vívtunk egymással az edzéseken, de sokszor előfordult, hogy pozícióznunk kellett, ha az edzés során valaki mögött voltam, próbálkoztam, hogy megelőzzem. Óriási különbség, hogy a gyakorlások során csak magamra kell figyelnem, s egyedül „motorkázok”, vagy ellenfelekkel, komolyan küzdök. Szerintem a lengyel tréningek után meglátszott rajtam, illetve a motorok beállításain is az előrelépés. A versenyzési stílusom is változott, ugyanúgy, ahogy a gondolkodásom a motoron, illetve hogy már látok a pályán. De ez még csak a kezdet!

Hogy álltak hozzád a krosnói fiatalok? Sikerült kapcsolatokat kialakítanod?

A lengyel juniorok nem nagyon beszélnek angolul, ezért az öltözőben Google fordítóval jöttek hozzám beszélgetni. Amikor nyilvánosságra került, hogy aláírtam a szerződést a Wilikivel, több srác is rám írt, várják, hogy együtt motorozzunk.

Az ősz szenzációja volt, hogy sikerült profi szerződést kötnöd a Wilki Krosno csapatával. Mennyire volt fontos számodra, hogy Lengyelországba igazolj?

Amióta motorozom, azóta nekem és apának is az a véleményünk, sőt tulajdonképpen mindenki azt mondja, hogy a salakmotorozás fellegvárába, azaz Lengyelországba kell igazolnom, hogy fejlődhessek. Igazából nekem, amióta motorozom a lengyel szerződés volt az álmom! Amikor egyeztettünk a klub elnökével, hogy szeretnénk jövőre is kimenni hozzájuk edzeni, akkor azt mondta, ha mi ennyire komolyan vesszük ezt az egész motorozást, akkor nekik is így kell tenniük, s ezt foglaljuk írásba, azaz kössünk szerződést.

Sikerült beszélnem a krosnói klub elnökével, Grzegorz Lesniakkal, aki azt mondta, amellett, hogy tehetségesnek tartanak, az győzte meg őket az igazolásodról, hogy te és édesapád is rendkívül elhivatottak vagytok a sportág iránt. Mit gondolsz, a fejlődésed szempontjából mit jelenthet, hogy a Krosnóhoz tartozol?

Ameddig magyarként egyedül el lehet jutni, azt elértük, a kör most bezárult, a további fejlődésemhez elengedhetetlen volt, hogy egy lengyel klubban tanulhassak. Krosnóban rengeteget tudnak segíteni, mivel szükséges, hogy sokat motorozzak, főleg ellenfelek ellen.

A tanulás nagyon fontos kifejezés veled kapcsolatban, hiszen még csak 16 éves vagy, s eddig 250-es géppel versenyeztél, az 500-as motorral való ismerkedés viszont elég fájdalmasra sikeredett. Mennyire vagy túl a csigolyatörésen?

Most vagyok túl a rehabilitáció 16. hetén, így óvatosan már az edzőteremben is tudok készülni a szezonra. A pályafutásom legelején, amikor estem egy nagyot, akkor kialakult bennem egy félelemérzet, de most ilyen nem volt és jelenleg sincs bennem. Ellenben már most nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon, lényegében számolom a napokat, hogy mennyi van még hátra a kezdésig. Azt nagyon sajnálom, hogy ez a szerencsétlen bukás augusztus közepén történt, s így kimaradt másfél-két hónap motorozás az életemből.

Nem árulunk el vele titkot, ha elmondjuk, krosszmotoron már ültél a sérülésed óta. A félelemérzet ott sem ért utol? 

Abszolút nem volt bennem félsz, sem görcsösség, sőt még apa szólt rám, hogy óvatosabban menjek. De azt is megsúgta, hogy szerinte most jobban krosszozom, mint tavaly.

Nem volt egyszerű időpontot egyeztetni veled, hiszen a közösségi médiában látható, hogy személyesen köszönöd meg a szponzoraidnak a támogatást, illetve lengyel nyelvtanár is foglalkozik veled. Miért érzed fontosnak, hogy az angol mellett a lengyel nyelvet is elsajátítsd? 

Azt tapasztaltam, hogy Lengyelországban tisztelik azokat a külföldieket, akik az ő nyelvükön szólalnak meg, s úgy gondoltam, ha jövőre már többet leszek ott, akkor muszáj beszélnem a nyelvüket.

Az angol nyelvvel jól boldogulsz?

Azzal már teljesen jól állok. Az angolt régóta tanultam, aztán különórákra is jártam, de amióta versenyzek, azóta rengeteget fejlődtem. Emlékszem, eleinte a külföldi versenyeken csak hallgattam, miket beszélgettek a srácok egymás között, ugyanis hiába értettem, amit mondtak, nem tudtam becsatlakozni, mert egyszerűen nem tudtam. De erőltettem a nyelvtanulást, és most már teljesen jól megy a kommunikáció.

Tartod a kapcsolatot a versenyzőtársakkal? 

Az egyik üzenetküldő alkalmazásban van egy csoportunk, ahol napi szinten beszélünk egymással. Szinte mindenki a csoport tagja, akikkel együtt versenyeztünk, a britek, a dánok, a svédek, a lengyelek, és mindenkivel jó a kapcsolatom, de közülük is a szlovén Tilen Bračko az, akivel a legjobb barátok vagyunk. 

Túlzás lenne azt állítani, hogy nyakunkon a szezonkezdet, de úgy tudom, hogy szinte mindennapos elfoglaltság, hogy a szerelőműhelyben tevékenykedtek édesapáddal.

Így van. Nagyjából másfél hónappal ezelőtt voltunk Bydgoszcz-ban, ahol az egyik szponzorom megvette Artem Laguta motorját. Ha már ott voltunk, mi is bevásároltunk alkatrészekből. Azóta építgetjük a motorokat, mert van dolog bőven.

Mi a terv, milyen technikai háttérrel vágsz neki a 2025-ös idénynek? 

Mindenféleképpen két komplett, vadonatúj motort szeretnénk összerakni, illetve tervben van még egy tartalék blokk csatasorba állítása. Ezúton szeretném megköszönni a szponzoraimnak, hogy biztosították a hátteret az idei motorozásomhoz, illetve a jövő évi terveinket is megvalósíthatjuk általuk.

Azt hiszem, mindez példaértékű, mert azért látszik, hogy szép fokozatosan egyre biztosabb, illetve komolyabb az a háttér, ami mögötted van. Szerencsére a szurkolók mellett a szponzoraid is ugyanúgy várják, hogy szurkolhassanak neked a felnőttek mezőnyében.

Nagyon jóleső érzés mindenféle támogatás! Rengeteg biztató vagy éppen elismerő kommentet kapok a Facebookon és az Instagramon, de olyan drukker is akad, aki csak egyszerűen rám ír, hogy hogy vagyok. De a legtöbb, amit kaphatok, ez az, amit a debreceni Európa-bajnokságon is tapasztaltam: amikor a futamok előtt csináltam a startnyomot, hiába zúgtak a motorok és szólt a zene a hangszórókból, a szurkolók buzdítását „telibe” hallottam. Ez egyszerűen elmondhatatlan érzés. Erről is sokat beszélgettem most a támogatóimmal, akikkel a napokban személyesen találkozok, mivel megköszönöm nekik az éves segítségüket. Szerencsére évről évre bővül a támogatói kör.

Ha egy év múlva újra itt ülünk a stúdióban, mivel lennél elégedett az első 500-as szezonod után?  

Amióta motorozom, mindig arra vágytam, hogy 500-assal mehessek. De jól tudom, hogy kemény szezon vár rám, hiszen még a juniorok mezőnyében is, az U21-ben és az U19-ben is olyan riválisaim lesznek, akik már évek óta ebben a kategóriában versenyeznek, így nagyobb rutinjuk van, mint nekem. Ráadásul még szoknom kell az új motort, a körülményeket, egyszóval rengeteget kell tanulnom. Az 500-as nem olyan sokkal gyorsabb, mint a 250-es, de ezt a sebességkülönbséget nagyon élvezem. A legnagyobb különbség ott van, hogy másként reagál egy-egy szituációban a nagyobb teljesítményű motor, mint a kisebb társa, ezért sokkal gyorsabb reakciókra van szükségem. Szeretnék a lehető legtöbb edzésen tapasztalatot szerezni, kialakítani egyfajta rutint, majd minél több versenyen starthoz állni. A következő idényben a fejlődés, a tapasztalatszerzés és a viadalokon való tisztes helytállás a célom. Debrecenben lesz az SGP2-be jutásért vívandó kvalifikáció, ahol akár még 21 éves ellenfelekkel is meg kell küzdenem. Próbálom majd tudásom legjavát nyújtani a junior világbajnokságon, bízom benne, nem okozok csalódást a szurkolóknak.