Hiányzik neki, ha szidják?! – a 76 éves Szabó Imre állítja, még most is levezetne egy meccset

A hajdú-bihari labdarúgás berkein belül a legtöbben már találkoztak Szabó Imre játékvezetővel, aki nagy szigorral próbált a pályán rendet teremteni. A futball összes szakágában – a kispályástól a nagypályás focin át a futsalig – kívülről fújja a szabályokat, és ha kell, még 76 évesen is levezet egy-egy meccset. De még mentorként, ellenőrként, küldőként és a játékvezető bizottság tagjaként is minden erejével azon volt, hogy vármegyénkben minél jobb legyen a világ legnépszerűbb sportága. Jelenleg a legtöbb idejét a családjának – köztük az unokáinak – és szeretett hobbijának, a kertészkedésnek szenteli.

Amikor a családja először és utoljára tartott vele a meccsre

Az ismert bíró örömmel fogadta a Haon stábját a debreceni otthonában, ahol többek között megmutatta az évek során kapott kupáit, mindemellett felidézte sípmesterkedésének legjelentősebb mérföldköveit és még azt is elárulta, milyen nehézségeken ment keresztül. Szabó Imrének felettük azt a kérdést, hogy volt-e balhés meccse. Portálunknak elmondta, hogy több esetben is előfordult fenyegetőzés, a szidás pedig még gyakoribb volt, de tettlegességig egyszer sem fajultak a dolgok. Ezt követően elmesélte, mikor a családja először és utoljára látogatott el arra a meccsre, amin működött. 

– A Nyíregyháza–REAC NB II.-es meccset Kurmai Zoltán vezette, jómagam pedig asszisztensként segítettem a munkáját. A családommal a mérkőzés előtt bejártuk a nyíregyházi vadasparkot, majd a lelátóról követték az eseményeket. Emlékszem, hogy a REAC-nak ez egy nagyon fontos meccs volt a feljutás szempontjából. A fővárosiak egyik játékosa kapura lőtt, és nem adtuk meg a gólt, mert úgy láttuk, nem volt bent. Tv-s meccs volt, mint később kiderült, a labda visszapattant a hálótartó vasról, tehát a futballista jogosan reklamált. 

– ecsetelte Szabó Imre, aki aztán hozzátette: egy játékvezetőnek a rengeteg szidás ellenére is kitartónak kell lenni. – Hogy bírtam csinálni? Válaszul csak annyit mondanék, hogy szeretem. Ebben a hivatásban a kitartás, az alázat a legfontosabb, de egyben a legnehezebb is – mondta.

Amíg egyesek a hétvégi szabadidős programjaikat szervezték, Szabó Imre azt tervezte, hogyan jut el egy meccsre. Ezt a családtagjai sem fogadták kitörő lelkesedéssel. 

Beismerve, hogy több dologban igaza volt, abba is hagytam a játékvezetést – csuklott el a hangja. – De mivel ez egy életforma, néhány hónap után a feleségem azt mondta, vissza kell térnem. Bár nem szerette meg, de egyre jobban elfogadta, hogy ezt csinálom, amit nagyon-nagyon köszönök neki.

Szabó Imre arra is választ adott, hogy milyen játékvezetőnek vallja magát. Bár nem szereti besorolni magát, szerinte szigorú játékvezetőnek tartották. Hozzátette azt is, hogy nehezen viselte a hisztiző, reklamáló játékosokat, ugyanakkor mindenkit igyekezett megvédeni a durva szabálytalanságoktól. – Voltak olyan csapatok, amelyek beírtak a szövetségbe. Arra panaszkodtak, hogy nem szívesen adom meg a hazai pálya előnyét. Viszont idegenben nagyon szívesen láttak. Nyilván ezzel nem foglalkozott senki, de ez is mutatja, hogy egyenlő esélyeket adtam mindig – nyilatkozta.

Puhl Sándornak is asszisztált

Szabó Imre azt is megosztotta velünk, hogy egy NB II.-es kupamérkőzésen Puhl Sándornak lengette a zászlót. Szerinte rengeteget lehetett tőle tanulni, nagyon jó emlékei vannak a három és fél éve elhunyt, világszerte ismert játékvezetőről. Aztán hozzátette, hogy még sok kiváló bíróval működött együtt, megemlítette még többek kötött Wágner Lászlót, Török Károlyt, Divinyi Bélát, Szilágyi Sándort, Varga Sándort és Hartmann Lajost is, de mint hangsúlyozta, rengeteg olyan személyt tud felsorolni, akik által sok tapasztalattal gazdagodott. Kiemelte, hogy Hajdú-Bihari Játékvezetői Bizottság aktív és már visszavonult tagjai közül is sokáig tudná azokat említeni, akiknek hálával tartozik.

Szabó Imre azt is megemlítette, többek között 12 NB I.-es meccsen tartalék játékvezető volt. A nagyok meccse előtt pedig az utánpótlás-kerethez tartozva egy Diósgyőr–Ferencváros mérkőzést is vezetett. – A második félidőre megtelt a stadion, az egyik legemlékezetesebb találkozóm volt. Nyilasi Tibor volt Fradi edzője. A zöld-fehéreknél játszott akkor Bánki, Fischer, Vaszil és Zórják is. Nyilasi pedig a fő meccs előtt bemutatkozott – természetesen tudtuk, hogy ki ő, de ez egy nemes gesztus volt tőle, – majd megkérdezte, volt-e valamelyik játékossal probléma. Nem árulkodtam, amit pozitívan értékelt – idézte fel.

Feltettük a kérdést, hogy annak idején volt-e valami babonája egy-egy meccs előtt. Elárulta, hogy volt egy rongyosra viselt pólója, amit mindig felvett a mez alá. A féltve őrzött relikvia azonban már nincs meg, ugyanis mikor egyszer kitette a szárítókötélre, ellopták az összes ott lévő ruhával együtt.

Szabó Imre szerint a labdarúgás az elmúlt évtizedekben rengeteget változott, de a futball szeretete továbbra is mindenkinél ugyanolyan. – A labdarúgás folyamatosan fejlődik, a színvonal napról napra jobb. Természetesen a játékvezetésről is megvan a gondolatom. A rendszeres, gyakori szabályváltoztatás megnehezíti a sípmesterek munkáját. A VAR vizsgálatokról sem túl pozitív a véleményem. Ha egy kirúgás helyett szögletet ítélnek, és aztán gól születik, nem vizsgálják. Viszont, ha egy támadó cipőjének orra két centiméterrel belóg, a védő csapat közvetett szabadrúgáshoz jut. Vannak érdekességek, furcsállom azt is, hogy az NB I.-be úgy juthat fel egy gárda, hogy a másodosztályban nincs videobíró – fejtette ki gondolatait.

Küldőként sem volt egyszerű, ellenőrként az arany középutat próbálta megtalálni

Szabó Imre büszke rá, hogy Hajdú-Bihar vármegyében többször is volt az „év játékvezetője”, de van egy olyan kitüntetése is, amit eddig talán még senki sem kapott meg – 2010-ben a hajdú-bihari labdarúgásért tett munkájáért jutalmazták. A sporik küldője volt több mint 20 évig, örül, hogy ennyi ideig bírta erővel és idegekkel.

– osztotta meg.

Szabó Imre volt még mentor is, az országos kerethez tartozó Tóth Tamást is ő segítette. Ellenőrként pedig még sokaknak igyekezett tanácsot adni. Rá kell vezetni a sípmestereket a jó dolgokra. Nem azért mentem ki a meccsekre, hogy csak hibát keressek és kötözködjek. A jót is néztem, és ezzel igyekeztem mindenkit segíteni – mondta.

Nehéz volt abbahagyni, hiányzik neki a közeg

Szabó Imre elmondta, hogy másfél évvel ezelőtt hagyta abba tevékenykedését nagypályán. Két hónap hiányzott volna ahhoz, hogy pontosan 45 év után akassza falra a sípot. Ez volt a saját elhatározása, de az utolsó két hónapot már nem teljesítette. Azonban emiatt nincs benne tüske, de úgy érzi, félig teli, félig üres lehet emiatt számára a pohár.

Immáron a legtöbb idejét a családjának és a kertészkedésnek szenteli. – Két lányom van, egyikőjük agrármérnök, míg a másik gyermekem közgazdasági területen tevékenykedik. Négy fiú unokám van. Korábban, ha nem tudtam hozzájuk menni, a legkisebb azt kérdezte: papa meccsen van? Ezúttal pedig már azzal fogadnak: papa te nem meccsen vagy? Nagyon tehetségesek. Az ikrek eddig futballoztak, most a zenében bontakoznak ki. Van még egy unokám, aki a DASE U13-as csapatában futballozik, kapus, csapatkapitány, van hozzá érzéke, reméljük eléri amit szeretne. A legkisebb fiú pedig számítógép zsonglőr, jelenleg a bűvészkedés érdekli – mesélt róluk.

Szabó Imre azonban még kispályán tevékenykedik. – Vasziliu Tamás DVKLSZ elnök invitálására jöttem ellenőrizni, olyan feltételekkel, hogy már nem vállalok mérkőzéseket. Nem azért, mert nem érzem magam olyan szinten, sokkal inkább, mert nem akarom elvenni a fiataloktól a lehetőséget. Hagytam egy kiskaput, gyerek vagy diák meccseket még azért vállalok, vagy ha éppen senki sem érne rá, bevethető vagyok. Mindemellett a Hajdú-Bihar Vármegyei Labdarúgó Szövetség elnöke, Csige László felkérésére szövetségi ellenőr vagyok nagypályás mérkőzéseken. 

– fogalmazott, majd végül üzent a hajdú-bihari foci szerelmeseinek is: A közeg nagyon hiányzik, még szinte a szidás is. Elmondom mindig, hogy hibátlan játékvezetés nincs. Nekem 45 éven keresztül nem sikerült. De kötelező rá törekedni – zárta mondandóját Szabó Imre.