2024.09.10. 06:59
Nagy hírt jelentett be Varga Tibi!
Ezúttal Európa-bajnoki futamon áll rajthoz. Varga Tibor Jerezben, az egyik leghíresebb versenypályán húzza majd a gázt a hétvégén.
Varga Tibor, a VTR Racing motorosa ebbe az évben a spanyol gyorsasági motoros bajnokságra (ESBK) koncentrál. Az idényt a Yamaha SBK Team Scandinavia színeiben indította, méghozzá futamgyőzelemmel, ám hiába a remek eredmények, a hajdúsági pilóta idény közben csapatot váltott, és júliustól az Alma Racing Team – VRT Racing színeiben húzza a gázt egy ”Tibikék” színű motoron. A sikerek azóta sem kerülik el, hiszen dobogós helyezéseket ért el, bár legutóbb ismét előjött az alkarját érintő problémája.
Varga Tibor számára nem lesz ismeretlen a mezőny
Ám az, hogy Varga Tibor motorversenyzőként idén az ESBK-ra koncentrál, nem jelenti azt, hogy ne próbálná ki magát másik versenysorozatban: a hétvégén a JuniorGp Stock 600-as kategóriájában áll rajthoz Spanyolországban a híres jerezi pályán – jelentette be a hírt a 17 esztendős pilóta a közösségi oldalán.
A 16 nemzet motorosait felvonultató széria nem lesz ismeretlen, hiszen korábban már megmérettette magát itt: legutóbb júniusban a portimaói fordulóban ötödik lett a világbajnoki futamgyőztest is felvonultató mezőnyben! Varga Tibor Jerezben már többször is versenyzett különböző sorozatokban, így a pálya sem lesz ismeretlen számára.
A versenyről majd élő közvetítés lesz a sorozat YouTube csatornáján: