2024.09.15. 08:56
Szilágyi Zoltán: „Nem volt tartása a csapatnak, komoly kudarc ez számunkra"
Elek Gábor a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón azt hangoztatta, hogy ugyan minden összejött az Esztergomnak, de ettől még nem jobb csapat. Szilágyi Zoltán azt is kiemelte, hogy a DVSC-ben nem volt egyetlen olyan egyéni teljesítmény sem, amire támaszkodhattak volna.
Nem sikerült jól a hazai bemutatkozás a DVSC Schaeffler számára, amely szombaton az Esztergomtól 34–28-as vereséget szenvedett. A vendégek talán erőn felül teljesítettek, míg a debreceniek nem hozták a tudásuk alapján elvárható szintet. A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a vendégek mestere, Elek Gábor is kiemelte, hogy míg a csapatnak minden összejött, addig a Lokinak szinte semmi, de nincs ennyi különbség a két gárda között. A házigazdák vezetőedzője, Szilágyi Zoltán elmondta, nagy kudarcként élik meg a mostani vereséget, de szerinte az lesz a legfontosabb, hogy jönnek ki majd ebből a helyzetből.
Szilágyi Zoltán szerint tisztázni kell, kitől mit várnak
Szilágyi Zoltán gratulált az Esztergomnak, szerinte is teljesen megérdemelten nyerték a találkozót. – Fiatal csapat, mégis sokkal érettebben, okosabban kézilabdázott mint mi. Természetesen rendkívül csalódott vagyok. Nem lehet így elkezdeni egy meccset. A hetedik percben már az ötödik technikai hibánál tartottunk. Kihagytunk heteseket, ziccerek rontottunk és nem volt egyetlen olyan egyéni teljesítmény sem, amire támaszkodhattunk volna. Nem volt tartása a csapatnak.
Bekerültünk egy negatív spirálba és bármit változtattunk, semmi nem működött. Mindezt magunknak köszönhetjük, szinte közünk sem volt ehhez a mérkőzéshez. Nagyon kellemetlen és komoly kudarc ez számunkra. Sok mindent meg kell beszélnünk a csapaton belül, tisztáznunk kell, hogy kitől mit várunk. Vannak ilyen meccsek, de most az a legfontosabb, ebből a helyzetből, hogy tudunk kijönni
– hangsúlyozott a Loki trénere.
A Loki játékosa, Szabó Nina is kiemelte, hogy a játék minden elemében hibáztak, amelynek fájó vereség lett a végeredménye.
– Tudtuk, mire kell odafigyelnünk, de egyszerűen semmi sem jött össze. Úgy gondolom, nagyon megnehezítettük a saját dolgunkat, kőkeményen kell dolgoznunk a továbbiakban is – mondta.
A női kézilabda NB I. tabellája:
|
DVSC Schaeffler–Mol Esztergom Női kézilabda NB I., 2. forduló
Fotók: Molnár PéterA szerencse is a vendégek mellé pártolt
Az Esztergomot irányító Elek Gábor felhívta rá a figyelmet, hogy nagyon büszke a csapatára, nagyon örülök a győzelemnek, mert rengeteget dolgoztak érte. – Van, amikor egyik félnek semmi sem sikerül, még a szerencse se fordul mellé, a másiknak meg igen. Most nekünk tényleg minden összejött. Ezzel együtt azt mondom, hogy gyorsan el kell felejtenünk ezt a mérkőzést nekünk is és a hazaiaknak is.
Ettől nem lettünk jobb csapat, ugyanilyen alázattal kell tovább végezni a feladatunkat. Persze voltak kiváló egyéni teljesítmények, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni.
Ez a négypontos kezdés álomszerű, de sokat kell még dolgoznunk azért, hogy elérjük a céljainkat – nyilatkozta az éveken át a Ferencváros edzőjeként dolgozó Elek Gábor.
A mérkőzés legjobbja, a 13 gólig jutó Faragó Lea úgy gondolja, hogy a találkozót csapatként nyerték meg.
– Mindig végig tudtuk játszani a támadásainkat, minden jól működött. Védekezésben voltak azért hibáink, de nagyjából meg tudtuk oldani azt, amit szerettünk volna. Azonban hosszú még a bajnokság, hasonló sikerek reményében dolgozunk tovább – fogalmazott.