Kiütés a keleti rangadón

2024.09.14. 21:00

Mesterhármassal és szépségdíjas szabadrúgásgóllal ütötte ki a Békéscsabát a DVSC! – fotókkal, videóval

Rangadónak indult, örömfoci lett belőle. Teljesen megérdemelten nyert a Debreceni VSC a keleti ranagdón.

Molnár Szilárd

A DVSC nem ismert kegyelmet a pályán

Forrás: Békés Megyei Hírlap / Bencsik Ádám

Rögtön egy keleti rangadóval, a Békéscsaba elleni idegenbeli Magyar Kupa-találkozóval kezdett a Loki kispadján Máté Csaba, a piros-fehérek új vezetőedzője szombat este. Hiába másodosztályúak a viharsarkiak, egy Békéscsaba-DVSC mindig kiemelt jelentőségű a szurkolók körében, így mindenki kíváncsi volt, vajon a szekszárdi születésű szakember miként mutatkozik be tétmeccsen a Vasutas élén. Máté Csaba belenyúlt a kezdőbe, hiszen a nemrég igazolt Kocsis Gergő kezdőként kapott lehetőséget, de ott volt az első perctől az együttesben az eddig keveset játszó Kocsis Dominik és Szécsi Márk is. Egész pontosan így festett a Debreceni VSC kezdőcsapata: Megyeri – Kocsis G, Dreskovics, Pellumbi, Ferenczi – Lagator, Dzsudzsák – Kocsis D., Szűcs, Szécsi – Bárány.

Bárány Donát mesterhármast jegyzett a Debreceni VSC mezében a viharsarkiak ellen
Bárány Donát mesterhármast jegyzett a Debreceni VSC mezében a viharsarkiak ellen
Forrás: Békés Megyei Hírlap / Bencsik Ádám

Debreceni VSC: gyors gól az elején

Akár már a 3. percben megszerezhette volna vezetést a DVSC, Kocsis Dominik futott el a jobb szélen, majd a játékszer Szűcs Tamáshoz került, aki visszagurított a középen érkező Dzsudzsák Balázs elé, ám a debreceniek csapatkapitánya eltörte a labdát. Aztán Megyeri Balázs mutatott be egy nagy bravúrt, óriási reflexszel ért bele egy közeli lövésbe.

Ám a 10. percben már annak örülhetett, hogy vezetést szerzett a Debreceni VSC: Dzsudzsák baloldali szöglete után Bárárny Donát lőtt egy lecsorgó labdát kapásból a hazaiak kapujába. 0–1!

Láthatólag más felfogásban játszott a DVSC, Szűcs Tamásék igyekeztek nyomást helyezni az ellenfélre már a saját térfelén, több volt az oldalbeadás is, és Dzsudzsák Balázs ezúttal hátrébb vonva, a 6-os poszton játszott, és Szűcs helyezkedett az előretolt csatárt játszó Bárány mögött. A talaj egyik gárda dolgát sem könnyítette meg, sokszor pattant fel váratlanul a labda a göröngyös gyepen. Ettől függetlenül Szécsi és Bárány is növelhette volna a fórt ugyancsak szöglet után, de kimaradtak a helyzetek.

Előnye tudatában enyhített a szorításon a Loki, de így is hízlalta a különbséget: Dzsudzsák Balázs tekert szabadrúgásból 25 méterről a csabaiak kapujának bal oldalába remekül a 26. percben! 0–2!

Íme a gól:

Érdekesség, hogy ez volt a Debreceni VSC csapatkapitányának első gólja a Magyar Kupa küzdelmeiben. A második találatot követően kiegyenlítettebbé vált a játék, a hazaiaknak is akadtak lehetőségei, de a Debrecen gyors megindulásaiban volt igazán veszély. Félidőig több találat nem esett, így kétgólos vendégelőnynél vonultak pihenőre a csapatok.

Nem változott semmi fordulás után

Egyik edző sem cserélt a szünetben, Máté Csabának nem volt rá oka, míg Csató Sándor, a Békéscsaba mestere nem érezte, hogy váltania kellett volna. Mindkét kapu előtt kimaradt egy-egy lehetőség az első percekben, de utána ismét a Debreceni VSC akarata érvényesült. Több debreceni labdarúgó is eredményes lehetett volna, de előfordult, hogy fél méterről sem sikerült a kapuba juttatni a játékszert.

Ám ami nem sikerült lábbal, ment fejjel: Ferenczi János futott fel a bal szélen, szépen adott be középre, a jó ütemben érkező Bárány pedig középről a kapuba fejelt az 56. percben. 0–3! 

A 62. minutumban aztán minden eldőlt: Kocsis Dominikot szerelték szabálytalanul a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Bárány értékesítette, mesterhármas! 0–4!

A Loki drukkerei boldogan énekeltek, froclizták a hazaiakat, és nem feledkeztek meg a nyíregyházi ”barátaikról” sem, hiszen jövő héten Szpari–Loki rangadó lesz az NB I.-ben. Ezt követően nem sokkal Máté Csaba cserélt, így megfeleződött a Kocsisok száma a pályán: Dominik helyére Szuhodovszki Soma érkezett, Dusan Lagatort pedig Victor Braga váltotta. Szépíthettek volna a lilák, de Megyeri bemutatta a második bravúrját a találkozón. Az állás lehetővé tette, hogy a nyáron igazolt, és szinte egyből megsérült horvát középpályás, Neven Djurasek tétmeccsen is bemutatkozzon a Loki együttesében. Yacouba Silue is beszállt ugyanakkor, Bárány és Dzsudzsák jöttek le, mindkét játékosnak negyedóra jutott bizonyítani az új stábnak. Nem sokkal később Meldin Dreskovics is pihenőt kapott, a helyére Arandjel Sztojkovics érkezett az utolsó 10 percre. A végén mindkét csapat már a lefújást várta, persze különböző okokból: a hazaiak szerettek volna túllenni a megpróbáltatásokon, míg a Loki focistái ünnepelni akarták a továbbjutást.

A labdarúgásban sokszor nem jön ki az osztálykülönbség a csapatok között a kupában, de ezúttal kijött, ilyen arányban is teljesen megérdemelt a DVSC Magyar Kupa sikere, amellyel a Debrecen jutott be a legjobb 32 közé.

MOL Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért
Békéscsaba-DVSC 0-4 (0-2)
Békéscsaba, 2500 néző. Vezette: Bogár G.

  • Békéscsaba: Póser – Komáromi (Maronyai, 65.), Kovács G., Szabó B., Tóth M., Vólent (Sármány, 58.), Szatmári (Pelles, 58.), Mikló, Kuzma, Albert, Czékus (Zádori, 76.). Vezetőedző: Csató Sándor.
  • DVSC: Megyeri – Kocsis G., Dreskovics (Stojkovics, 80.), Pellumbi, Ferenczi – Lagator (Victor Braga, 67.), Dzsudzsák (Djurasek, 77.) – Kocsis D. (Szuhodovszki, 67.), Szűcs T., Szécsi – Bárány (Silue, 77.). Vezetőedző: Máté Csaba.
  • Gól: Bárány (10., 56., 64., az utolsót 11-esből)), Dzsudzsák (26.).

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában