2024.08.31. 22:42
3x3 Debrecen: Nagyot küzdöttek a magyar férfiak! – fotókkal, videóval!
A bécsiektől és a limaniaktól is kikaptak, így nem jutottak tovább. Kelemen László portálunknak azt hangoztatta, hogy imádja a 3x3 debreceni eseményeit.
A 3x3 Debrecen harmadik, és egyben utolsó tornájaként a World Tour Masters első meccseit szombaton rendezték. A magyar válogatottra épülő Kelemen Balázs, Komma László, Uros Rosics, Tarján Izsák összeállítású, rózsaszín mezben játszó debreceni csapatra nem várt könnyű feladat. Első ellenfelük ugyanis a múlt héten Európa-bajnokságot nyerő bécsi együttes volt. Az első percekben felváltva jöttek a pontok, de aztán az osztrákok 9–4-re elhúztak.
Aztán Uros Rosics vezérletével a mieink zárkóztak, 13–12-nél többször is egyenlíthettek volna. Azonban a végén szomszédaink jobban játszottak, és egy perccel a vége előtt lezárták az összecsapást – 21–14-es győzelmet arattak.
Vienna–Debrecen 3x3-as kosárlabda-mérkőzés
Fotók: Molnár Péter3x3 Debrecen: Fantasztikus helyszínen játszanak
Az első mérkőzés után a magyar csapat tagjai közül a 3as mezszámot viselő Kelemen László fogalmazta meg gondolatait a Haon-nak. – Úgy érzem, helytálltunk. Mindent megtettünk a győzelemért, de reális eredmény született. A Limam már sokkal hasonlóbb erősségű együttes, velük sokkal jobban felvehetjük a versenyt, bízunk a továbbjutásban – hangoztatta, majd arra a kérdésre is válaszolt, milyen érzés számára Debrecenben játszani.
Szuper. Szeretem a várost, voltam itt már sokszor. Korábban bizonyíthattam már a World Touron és az olimpiai selejtezőn is a Nagytemplom előtt. Mindig fantasztikus a közeg, köszönjük szépen a szurkolást mindenkinek!
– tette hozzá a kosaras.
Kicsin múlt a továbbjutás
Mint arról a szervezők közleményében olvashatunk, este a szintén végső győzelemre is esélyesnek tartott szerb Liman ellen hasonló forgatókönyv szerint alakult a találkozó, a mérkőzés első felében úgy tűnt, hogy a vendégek könnyedén érvényesítik a papírformát. Rosics és Kelemen pontos dobásainak köszönhetően azonban tapadt ellenfelére a Debrecen, sőt a végjátékban a győzelem megszerzésére is esélyük volt, de az újvidékiek higgadtak maradtak a végén, s végül 21–19 arányban győztek.
Mivel a két meccs között a Lima az osztrákokat is megverte (22–19), így ők jutottak csoportelsőként a legjobb nyolc közé, míg az Európa-bajnok másodikként kvalifikálta magát a vasárnapi negyeddöntőbe.
Vasárnap az egyenes kieséses szakasz 17 óra 30 perctől kezdődik, a zsákolóversenyt este 9-től rendezik, míg a döntőre közvetlenül utána, 21 óra 30 perctől kerül sor.
World Tour Masters 1. játéknap:
Mataro Pando (ESP) – Split Sportko (CRO) 18-19 Montreux (SUI) – Split Sportoko (CRO) 21-13 Mataro Pandro (ESP) – Montreux (SUI) 21-12
Miami (USA) – Plunge (LTU) 22-19 Ub Huishan (SRB) – Warsaw Lotto (POL) 21-9 Vienna (AUT) – Debrecen 21-14 Amsterdam (NED) – Mataro Pando (ESP) 21-15 Miami (USA) – Utrecht (NED) 21-12 Ub Huishan – Podgorica (MNE) 22-16 Vienna (AUT) – Liman (SRB) 19-22 Amsterdam (NED) – Riffa (BRN) 15-21 Utrecht (NED) – Plunge (LTU) 20-19 Podgorica (MNE) – Warsaw POL) 10-21 Liman (SRB) – Debrecen 21-19 Riffa (BRN) – Mataro (ESP) 20-18 |