2024.07.01. 14:44
Marozsán Fábián kiesett a wimbledoni teniszbajnokságról
A találkozója Jan-Lennard Struff-fal több mint 2 órán át tartott. A jó kezdés után azonban Marozsán Fábián kiesett.
A világranglistán 43. magyar - aki tavaly éppen Londonban volt először főtáblás Grand Slam-tornán - Jan-Lennard Struff-fal került szembe, aki két hellyel előzi meg őt a rangsorban. A 34 éves németet alig több mint egy éve még 21-edikként jegyezték, eddigi egyetlen ATP-tornagyőzelmét pedig idén a müncheni salakon aratta. Wimbledonban a legjobbja a 2018-as negyeddöntő volt, tavaly csípősérülés miatt nem indult, előtte pedig kétszer rögtön búcsúzott, igaz, Danyiil Medvegyev és Carlos Alcaraz személyében kifejezetten nehéz ellenfelei voltak – közölte az MTI.
Egymás elleni mérlegük 1-1-re állt: 2022-ben egy pozsonyi challengeren Marozsán, tavaly Szófiában pedig Struff bizonyult jobbnak.
Marozsán Fábián jól kezdett
A harmadik csatát a Hajdúszoboszló SE sportolója kezdte jobban, remek játékkal 4:1-re elhúzott, ekkor azonban váratlan és mély hullámvölgy következett: a warsteini teniszező sorozatban öt gémet hozott, és 31 perc után játszmaelőnyben volt. A folytatás 4:4-ig csak bréklabdákat hozott, de ekkor Marozsán balszerencséjére bréket is, a rivális azonban 5:4-nél nem tudta kiszerválni a szettet, mert a magyar remek fogadásokat ütve visszabrékelt, így a rövidítésre maradt a döntés. Ebben Marozsán 6-4-re ellépett, és a második szettlabdájánál az ekkor már 13 ásznál tartó Struff egy könnyű labdát kiütött.
A harmadik felvonásban 3:2-nél a füvön otthonosabban mozgó ellenfél nagyszerű fogadójátékkal rukkolt elő, majd 5:2-nél a visszaeső magyar adogatóként az első két szettlabdát még hárította, de a harmadiknál beütötte negyedik kettős hibáját.
A negyedik játszmában megintcsak Struff volt a stabilabb, 2:1-nél hatodszor is brékelt, s mivel a hátralévő időben a magyar a kettőből egyik bréklabdáját sem tudta értékesíteni, már nem maradt esélye a fordításra. A találkozó 2 óra 9 percig tartott, Struff 23 ásszal zárt.
A folytatásban Fucsovics Márton következik a 2021-ben döntős olasz Matteo Berrettini ellen, kedden pedig a selejtezőből érkező Gálfi Dalma és Udvardy Panna is bemutatkozik Wimbledonban.
Eredmény: férfiak, 1. forduló (a 64 közé jutásért): Jan-Lennard Struff (német) - Marozsán Fábián 6:4, 6:7 (4-7), 6:2, 6:3 később: Fucsovics Márton-Matteo Berrettini (olasz) 13.35 |