2024.02.18. 12:35
A DEAC nyerte a városi rangadót
Az egyetemisták az idei idényben először fektették két vállra az Eötvöst.

DEAC csapata
Forrás: DEAC
Város rangadót rendeztek a hétvégén az női röplabda NB II. alsóházi rájátszás keleti csoportjában, a DSZC-Eötvös DSE a DEAC-ot látta vendégül. Az egyetemisták az alapszakaszban sem hazai környezetben, sem pedig idegenben nem tudta legyőzni a cívisvárosi riválist, de most fordult a kocka.
A kezdeti “tapogatózást” követően a vendégek vették kezükbe az irányítást, ennek köszönhetően az első szett derekán már hat ponttal vezettek (10:16). A folytatás is úgy alakult, ahogy Kuszkó Zsolt csapata remélte, így ezt a periódust meggyőző különbséggel húzták be (14:25). A második etapban 7:7 után a házigazda eléggé meglógott, és simán be is húzták a ezt a szettet (25:17).
A harmadik felvonásban ismét feljavult a DEAC játéka, és magabiztosan meg is nyerték a következő két szettet, így mind a három pontot elvitték.
– Nagyon örülök annak, hogy a lányok remekül dolgoznak az edzéseken. A második szettben a nyitásfogadással gyűlt meg a bajunk, ezt pedig kihasználta az ellenfelünk. Ezt leszámítva kevés hibával, maximális koncentrációval játszottunk. Nyitásokból tizenhat, blokkokból pedig tizenhárom pontot szereztünk.
A szezonban talán most nyújtottuk a legjobb teljesítményt.
Gratulálok a lányoknak, és köszönöm nekik ezt az élményt. A szurkolóinkat szintén szeretném megdicsérni a buzdításuk miatt – összegzett Kuszkó Zsolt a DEAC honlapján.
Szombathy András, a hazaik szakvezetője a szövetség honlapjának azt nyilatkozta, nem bírták el a sok hiányzót: – A mérkőzés kezdetére létszámban gyakorlatilag elfogytunk.
A pályán lévők próbálkoztak, de ez most egy szett nyeréséhez volt elég
– értékelt röviden a szakember.
NB II. Kelet alsóház DSZC-Eötvös DSE–DEAC 1:3 (14:25, 25:17, 16:25, 14:25) |
