Debreceni VSC

2023.06.06. 09:36

Századik meccsét játszotta Kusnyír Erik a Lokiban

A DVSC jobbhátvédjét a Nemzeti Sport a szezon csapatába is beválasztotta.

Kusnyír Erik | Forrás: HAON-archív

Remek szezont tudhat maga mögött a DVSC labdarúgócsapata, amely az Újpest legyőzésével bebiztosította harmadik helyét a tabellán, és ezáltal elérte a nemzetközi kupaindulást érő helyet – olvasható a dvsc.hu-n. Kisebb sérülése ellenére végig kiegyensúlyozott, jó teljesítményt nyújtott a bajnokság során a csapat 23 esztendős védője,

Kusnyír Erik, aki a Nemzeti Sport rangsorában a legjobb jobbhátvédként bekerült az idény csapatába, az összesítésben pedig a 10. helyen zárt.

A fiatal játékost elsőként a szezonzáró összecsapásról kérdezte a klub honlapja.

– Nyilván tudtuk, mekkora téttel bíró meccs előtt állunk, így akarat nélkül is volt rajtunk némi nyomás, de éreztük azt is, hogy kötelező itthon tartani a három pontot a céljaink elérése érdekében.

Csodálatos hangulat uralkodott a Nagyerdei Stadionban, nagyon jó érzés volt 14 ezer szurkoló előtt pályára lépni egy ilyen fontos találkozón. A kezdősípszó előtt nem tudtam, hogy a 100. DVSC-meccsem következik, az összecsapás utáni vacsorán köszöntött a vezetőség, ez pedig még inkább rátett egy lapáttal az amúgy is jó kedvemre

– mondta. Hozzátette: büszke arra, hogy elértem ezt a szép számot a Loki színeiben, nagyon sokat köszönhet a klubnak és az edzőinek egyaránt. 

Ha az egész szezont nézzük, elég felemásra sikerült. Volt, hogy a kiesés elkerüléséért harcolt a csapat, ám a bajnokság végéhez közeledve egészen más célok lebegtek a szemek előtt. – Valóban egy hullámvasúthoz tudnám hasonlítani az elmúlt évet, viszont egyértelműen ki kell emelnem Szrdjan Blagojevics érkezését, aki nagyon pozitívan hatott ránk. Rögtön fel kellett vennünk a ritmust, más taktikában, felfogásban léptünk pályára.

Hatalmas érdeme van a vezetőedzőnknek abban, hogy amióta itt van, mi állunk a tabella élén

– tette hozzá.

Két komolyabb bokasérülés miatt több mérkőzésen sem számíthatott Kusnyír Erikre a szakmai stáb, ettől függetlenül így is alapember volt. – Sajnos nincs szerencsém az ilyen sérülésekkel, minden szezonban van valami problémám, ami miatt kisebb-rövidebb időre kiesek – fogalmazott.

– Miután felépültem, gyorsan vissza tudtam nyerni a formám, és ez úton is köszönöm a mesternek, hogy a sérülésemet követően is számított rám és megkaptam a lehetőséget.

Úgy gondolom, éltem vele, bizonyítottam, hogy a kezdőben a helyem – vélekedett a jobbhátvéd. Úgy érzi, neki és a csapatnak is jól ment a játék, úgyhogy minden szempontból pozitívan tekint vissza a bajnokságra. 

A Loki futballistája végezetül elmondta, izgatottan várja, milyen ellenféllel találkozik a csapat az UEFA Európa Konferencia Ligában. Hozzátette, érkezzen bárki Debrecenbe, ő egészen biztos benne, hogy telt ház előtt léphetnek majd pályára a Nagyerdei Stadionban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában