2023.06.27. 13:02
Örömmel maradt a Lokiban Megyeri Balázs
A Debreceni VSC kapusa elárulta, egyértelmű volt számára, hogy a cívisvárosban folytatja.
Megyeri Balázs | Forrás: Napló-archív
Megyeri Balázs, a DVSC válogatott kapusa beszélt a Nemzeti Sportnak a nemzetközi kupaszereplésről, és arról is, mennyit gondolkodott a szerződéshosszabbításon.
– Háromhetes szünetünk volt, és a közepétől már elkezdtük egyénileg a kiosztott munkát – mondta a DVSC 33 éves kapusa, Megyeri Balázs. – Próbáltam feltöltődni, nyaraltunk a családommal, remekül éreztük magunkat, szóval hasznos volt a pihenés.
Amúgy ahogy én látom, mindegyik játékos remek állapotban tért vissza, nem a nulláról kezdtük a felkészülést. Ez leginkább a szakmai stáb által a szünetre előírt intenzív programnak köszönhető.
Nagyjából ott folytatjuk, ahol május végén abbahagytuk – fogalmazott.
A kapus ezt követően kitért arra, hogy milyen munkára számít Szrdjan Blagojevics első teljes felkészülése alkalmával. – Fokozatosan kapjuk majd a terhelést, és ennek fényében ez a hét már keménynek ígérkezik. Nincs ezzel semmi probléma, tudjuk, ha el akarjuk érni a céljainkat, keményen kell dolgoznunk – mondta.
Megyeri Balázs elárulta, hogy egyelőre még nem a Konferencia Liga-selejtező a központi kérdés a csapatnál. – Természetesen követtük a sorsolást, tisztában vagyunk vele, mely csapatok közül kerül majd ki az ellenfelünk, de az első Konferenci Liga-összecsapás még odébb van, egyelőre még felkészülési mérkőzést sem játszottunk.
A napi munkára koncentrálunk, a célunk az, hogy a lehető legjobb állapotba kerüljünk taktikailag és fizikailag egyaránt
– jegyezte meg.
A Loki játékosa tavaly nyáron érkezett Debrecenbe, s május végén a klub kettő plusz egy évvel meghosszabbította a szerződését. – Egyértelmű volt, hogy maradok. Egyik fél sem nyüstölte a másikat, hogy mikor írja már alá a hosszabbítást, megvolt a kölcsönös bizalom.
A klub tisztában volt vele, hogy szívesen maradnék, és én is tudtam, hogy a klub számít rám a jövőben is. Amikor megcsörrent a telefonom, nagyon gyorsan megegyeztünk a folytatásról
– elevenítette fel.
Megyeri Balázs elmondta, hogy a parádés tavaszi szereplést követően továbbra is a DVSC futballistáinak a célja, hogy lépésről lépésre haladjanak és folyamatosan javuljon a játékuk. – Ha ezt a tendenciát tudjuk hozni, akkor ez az eredményeken is meglátszik. Azonban biztos vagyok abban, még jobb teljesítmény kell ahhoz, hogy legalább a tavasz végén látott futballt hozni tudjuk.
A legfontosabb a munka, bele kell tennünk a melót, és akkor megint szép idény várhat ránk.
Azonban – ahogyan mondani szokás – nem szavak kellenek, hétről hétre a pályán akarjuk bizonyítani, hogy jobbak és jobbak lehetünk – zárta gondolatait.