2023.06.01. 22:05
A végére elfáradt, így bajnoki ezüstérmes az MVFC
A Haladás ezúttal nagy arányban, 7–1-re legyőzte a berettyóújfalui gárdát és megnyerte bajnokságot.

Rutai Balázsék (labdával) felülmúlták Nagy Imrééket | Forrás: Vas Népe/Cseh Gábor
Létfontosságú mérkőzésre érkezett Szombathelyre az MVFC Berettyóújfalu futsalcsapata. A három győzelemig tartó bajnoki döntő harmadik találkozóján – összesítésben a Haladás 2–0-s vezetésénél – a Mezei-Vill számára tényleg a túlélés volt a tét. Az első két összecsapás elképesztően szoros küzdelmet hozott, – ahogy arról portálunk is beszámolt – hiszen először hosszabbításban, aztán pedig büntetőkkel tudott csak nyerni a dunántúli gárda.
A kezdést követően a szokásához híven letámadott a Haladás, amely szerette volna már ezen a találkozón eldönteni a bajnoki cím sorsát. Mind a két védelem különösebb hiba nélkül, egészen stabilan állt a lábán.
Egyszer csak azonban Hajmási elképesztő sebességgel indult meg a bal szélen és adott középre, ahol Rutai érkezett és passzolt közelről a hálóba, ezzel megszerezte a vezetést a szombathelyi együttes.
Néhány perccel később jöhetett volna a válasz, azonban Rábl próbálkozását Alasztics hatalmas bravúrral hárította. A 17. minutumban talán még nagyobb lehetőség adódott, mivel hatodik szabálytalanságát követte el a hazai gárda. Így Iszák Dominik kisbüntető mögé állhatott, de hazai kapus ezúttal sem engedte a labdát a hálójába.
A fordulást követően nem kellett sokat várni az újabb szombathelyi gólra. Sipos vezette keresztbe a labdát a hatos előtt, nem akadályozta senki, úgyhogy ballal a kapufa segítségével zúdított Mezei kapujába, így már 2–0-ra vezetett a Hali. Trencsényi János ezt követően kockáztatott és lehozta kapusát, hogy emberfölényt alakítsanak ki támadásban. Rafinha egyik csele azonban nem jött be és Sipos a labdaszerzését követően a félpályáról emelt az üres kapuba, még nehezebb helyzetbe kerülve ezzel.
Az újfalui vezetőedző időt kért a bekapott gólt követően és arra kérte tanítványait, hogy jobban keressék a lövő helyzeteket, de ne kapkodjanak, ne legyenek türelmetlenek. Az elgondolás nem volt rossz, de a feszített tempójú párharcban fejben kicsit fáradni látszott a Mezei-Vill, hiszen kevéssel a harmadik után a negyedik góljukat is bekapták.
Ezúttal Rábl János vesztett labdát üres kapus helyzetnél, amit Hajmási használt ki és gurított a hálóba.
Az MVFC négy gólos hátrányban sem adta fel a küzdelmet, továbbra is kapus nélkül támadott, aminek végül a 32. percben lett meg az eredménye. Gál István lőtt keményen keresztbe egy labdát a kapu előtt, amibe Nagy Imre bele tudott érni és a hálóba juttatta a labdát. Szűk fél perc alatt viszont kétszer is labdát szereztek a hazaiak úgy, hogy nem volt kapusa a Mezei-Villnek a pályán, így rövid idő alatt 6–1-re módosították az eredményt. A végéhez közeledve szétesni látszottak a vendégek, egy újabb eladott labdából már a hetedik találatát szerezték a szombathelyiek 3 perccel a vége előtt.
A berettyóújfalui játékosokból láthatóan rengeteget kivett az első két kőkemény összecsapás, így a harmadik meccsen több hiba csúszott a játékukba, amit a rutinos hazaiak könyörtelenül ki is használtak.
Az összesítésben 3–0-ra végződő párharc egyáltalán nem volt olyan sima, mint ahogy azt az eredmény mutatja, úgyhogy Trencsényi Jánosék büszkén viselhetik újabb bajnoki ezüstérmüket.
Bakos Attila
A tényekFutsal NB I. döntő 3. mérkőzés |