Jégkorong

2023.06.01. 10:52

A következő idényben is a DEAC sikeréért küzd Kozma Ferenc

Az ifjú debreceni jégkorongozó már várja a kezdést, a felkészülést is elkezdte már.

Kozma Ferenc is marad a DEAC-nál

Forrás: deac.hu

Kozma Ferenc is szignálta a következő idényre érvényes szerződését a DEAC hokicsapatánál – számoltak be róla a klub honlapján. A 22 éves játékos a DHK szupermini korosztályában kezdett el jégkorongozni és valamennyi korcsoportban nagy tehetségként, ugyanakkor szerény és szorgalmas fiatalként tartották számon. A sportsikerekkel párhuzamosan jó barátságot ápolt az iskolapaddal is, általános és középiskolás korában számos díjjal ismerték el kiváló tanulmányi eredményeit. Jelenleg a Debreceni Egyetem germanisztika szakos hallgatója.

Ott volt az ifi vb-n is

A 2015/16-os idényben debütált a DEAC ificsapatában, a második szezonjában mind a hazai, mind az EBJL ifiben szerepet kapott és mindkétszer 23 pontot szerzett. A következő szezonban is folytatta a jó szereplését ifiben és juniorban, amit 31 pont begyűjtésével nyomatékosított az U18-as bajnokságban. 

A 2018/19-es szezonban 17 évesen bemutatkozott a DEAC Erste Ligás együttesében és a bajnokság során 5 pontot ért el. Eddig összesen 5 felnőttidényben kapott lehetőséget, ezalatt összesen 26 pontot gyűjtött a Ligában, szerzett pontjainak száma meccsenként 2 és 8 találat között mozgott. Ezekhez az adatokhoz hozzátartozik, hogy javarészt harmadik soros támadóként nem a gólszerzés volt az elsődleges feladata.

Kozma Fecó részt vett két Divízió 1/B csoportos ifi vb-n is. 2017/18-ban a magyar srácok a harmadik helyet szerezték meg. Sajnos Kozma a 2. mérkőzésen megsérült, így nem tudta a jégen befejezni a világbajnokságot. A 2018/19-es tornát Magyarország rendezte, a mieink keretében csapatkapitányként ott volt Kozma Ferenc is. 

Vissza az élcsapatok közé

A kiváló játékost a tavalyi szezonról, illetve az új idény előkészítéséről kérdezte a DEAC. – Sajnos én sem a legjobb szájízzel hagyom magam mögött az előző szezont. Egyáltalán nem úgy sikerült, ahogyan mi azt szerettünk volna. 

Az egyéni teljesítményem sem volt kiemelkedő, de úgy gondolom, van ilyen, nem szabad hosszasan ezen rágódni. A következő idényben azon leszünk, hogy mindent megtegyünk a siker érdekében, hogy ismét a bajnokság élcsapati közé kerüljünk és a szurkolóinkat is boldoggá tegyük sok győzelemmel és felejthetetlen mérkőzéssel. Már várom a szezonkezdést, örülök annak, hogy a csapat nagyobb része együtt marad, így nem lesznek teljesen ismeretlen arcok az öltözőben augusztus elején.

Néhányan már elkezdtük a nyári felkészülést Debrecenben, ezen kívül vár még rám pár vizsga az egyetemen, amelyeket minél jobb eredménnyel szeretnék lezárni – fogalmazott a fiatal játékos.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában