Ultrabalaton

2023.05.08. 15:15

Ultrabalaton: amellett, hogy egy igazi kihívás, óriási buli is egyben

Újra sikerrel teljesítette az Ultrabalatont Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megye Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

A Vadlovak csapata is rajthoz állt az Ultrabalatonon

Forrás: Facebook/Papp-Kunkli Nóra

Rekordmezőny gyűlt össze múlt hétvégén a 17. NN Ultrabalatonon, ahonnan a hajdú-bihariak sem hiányozhattak. A Vadlovak fantázianévre hallgató csapat tagjaként rótta a kilométereket a Balaton körül Papp-Kunkli Nóra, tűzoltó főhadnagy is. A szóvivő portálunknak elmondta, második alkalommal vett részt a 221 kilométeres ultramaratoni futóversenyen. 

– Ahogy tavaly, idén is rajthoz álltunk. A 10 fős csapatok versenyében indultunk, igaz, csak kilencen alkottuk a Vadlovak együttesét. Az előző évben 40 kilométert futottam le, ezúttal egy félmaratonnyi távot. Most is sok ismerőssel találkoztunk, ez egy igazi népünnepély. 

Főként debreceniekből állt a csapatunk, a férjem volt a kapitány, buzdított, ha az kellett. Azért komoly erőpróba végigcsinálni egy ilyen viadalt, de épp ezért indulunk. Az egyik ösztönző szöveg út közben ez volt:  „Azért nagyon nehéz, mert ha nem lenne az, akkor mindenki meg tudná csinálni!” Nagyon egyetértek ezzel, át tudtam érezni, és motivált is.

Amellett, hogy egy igazi kihívás, óriási buli is egyben, három napig elszakadunk kicsit otthonról, kikapcsolunk és feltöltődünk. Biztos, hogy jövőre is ott leszünk a rajtvonalnál, és már nagyobbik fiúnkat is szeretnénk vinni, aki már 14 éves lesz akkor – osztotta meg Papp-Kunkli Nóra, aki el sem tudná képzelni az életét sport nélkül, sokat fut és crossfitezik is.

Papp-Kunkli Nóra, tűzoltó főhadnagy, szóvivó, Ultrabalaton
Papp-Kunkli Nóra tűzoltó főhadnagy is nekivágott a tókerülő futóversenynek
Forrás: Facebook/Papp-Kunkli Nóra

A tókerülő futóverseny mezőnye Balatonfüredről rajtolt, majd megkerülve a Balatont, ugyanott ért célba. Az esemény történetében korábban soha ennyien nem álltak rajthoz, mindent összevetve mintegy 22 ezren érezték magukban az erőt. 

KSZD

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában