Futsal

2023.05.22. 20:33

Vereséggel hangolt a bajnoki döntőre az MVFC

Trencsényi János csapata vezetett, de a második félidőben fordítottak a veszprémiek

Trencsényi János vezetőedző (középen) és Gál István (balra) együttese kikapott Veszprémben

Forrás: Molnár Péter

Elveszítette utolsó rájátszásbeli meccsét az MVFC Berettyóújfalu, miután 5–3-ra kikapott a Veszprém otthonában hétfő este. A berettyóújfaluiak számára a presztízsen felül már nem volt tétje a találkozónak, hiszen már korábban eldőlt, hogy a második helyen végeznek.

Az MVFC kezdett agilisabban, többek között Rábl János előtt is akadt ziccer az első percekben. Aztán majdnem megbűnhődött a Berettyó az elpuskázott lehetőségekért, mert a hazaiak három az egyben vihették Mezeid Dávid kapujára a labdát, de túl gyors lett az utolsó passz, így maradt a 0–0. A veszprémieknél Everton vált ki átmenetileg a meccsből a 8. percben, szép gesztus volt, hogy Rábl, Matheus és Gál István vitték le ölben a sérült brazilt. Átállt 5 a 4-re támadásban a Berettyó – Nagy Dánielen volt a megkülönböztető mez –, ennek megfelelően kontrollálta is a játékot Trencsényi János együttese. Idővel kiegyenlítettebbé vált a bajnoki, ám szerencsére a 16. minutumban siker koronázta az újfalui próbálkozásokat: Takács Zoltán bolondította meg védőjét, és lőtte ki a bal alsót. 0–1.

Nem tudta kihúzni a szünetig az MVFC: egy oldalberúgás után a szerb válogatott Gavrilovic vette be a vendégkaput bő fél perccel a lefújás előtt. 1–1.

Fordulás is maradt az 5 a 4-es Berettyó-felállás, valószínűleg már a Haladás ellen vívandó bajnoki döntőre készülve. Az első játékrészben megsérülő Everton annyira meggyógyult, hogy egy labdaszerzést követően egészen a kapuig nyargalt a játékszerrel. 2–1.

Növelhette volna előnyét a Veszprém, de Everton túl önző volt. Ahogy szokott, a kihagyott lehetőség megbosszulta magát, Gál István szerzett labdát, és helyezett higgadtan a kapuba a 28. minutumban. 2–2.

Megélénkült az összecsapás, mindkét hálóőr nagyokat védve tartotta csapatát meccsben. Sajnos a hazaiaknak sikerült végül áttörniük a kapusok alkotta élő falat, Kiss rúgta ki a hosszút külsővel. 3–2.

Kezdtek felkorbácsolódni az indulatok, a veszprémi úri közönség ezúttal sem hazudtolta meg önmagát, és a sportszerűség kereteit bőven túllépve biztatta kedvenceit, akik persze széles gesztusokkal tüzelték is a drukkerhadat. A 34. minutumban Gavrilovic maradt a földön a térdét fogva, de csodák csodájára a gondos ápolásnak köszönhetően egy percen belül felépült.

Everton megszerezte a második találatát is, ezt a gólt már Mező Lőrinc kapta, aki időközben beállt az MVFC kapujába. Korcsmáros Bence közelebb lopta csapatát (4–3, 37. perc) a dunántúliakhoz, de a 39. minutumban Everton büntetőből beállította az 5–3-as végeredményt. 

Az MVFC a köztévé tájékoztatása alapján csütörtökön kezdi meg a bajnki döntőt. Az első meccset a Haladás otthonában vívják a felek 19 órától, az öszsecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.

MSZ

A tények
Férfi Futsal NB I. Felső-ház 10. forduló
Veszprém Futsal–MVFC Berettyóújfalu 5–3 (1–1)
Veszprém, Március 15 Sportcsarnok. Vezette: Muhari Gergő (Deme Rajmund , Kondákor Trisztán)
Veszprém: Spandler, Fridrich, Everton, Gavrilovic, Gerencsér. Cserék: Molnár, Kártik, Dorogi, Bognár, Soós, Ábrahám, Bencsik, Fellembek, Kiss. Vezetőedző: Fehér Zsolt
MVFC: Mezei - Rábl, Gál, Nagy D., Matheus. Cserék: Mező, Duró, Korcsmáros, Erdei Sz., erdei K., Tifán, Takács. Vezetőedző: Trencsényi János
Gól: 0–1 Takács (16.), 1–1 Gavrilovic (20.), 2–1 Everton (21.), 2–2 Gál (28.), 3–2 Kiss (32.), 4–2 Everton (34.), 4–3 Korcsmáros (37.), 5–3 Everton (39. - büntetőből)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában