Út az NB III. felé

2023.05.30. 11:59

Megyei osztályozó: Ellenfelet kapott a Monostorpályi SE

Bereczky Bence gárdája a megyei szinten remek játékerőt képviselő Czigánd SE ellen vívhatja ki a harmadosztálybeli szereplést.

A Monostorpályi SE | Forrás: Kiss Annamarie

Ahogy arról korábban portálunk beszámolt, a Mosotorpályi SE labdarúgócsapata nyerte meg a Hajdú-Bihar megyei I. osztály 2022-2023-as kiírását. A gárdának ezzel esélye nyílt arra, hogy osztályozón küzdjön meg az NB III. Keleti csoportjába való feljutásért. 

A Magyar Labdarúgó-szövetség kedden délelőtt sorsolta ki a megyei bajnokok között a párharcokat, és Bereczky Bence tanítványai a borsodi bajnokkal, a Cigánd SE-vel mérkőznek majd meg a harmadosztályért.

A hajdú-bihari együttes ellenfele az elmúlt 10 évben sokáig volt az NB III. tagja, sőt, 2016-ban feljutottak a Merkantil Bank Ligába is, ahonnan egy idényt követően visszaestek a harmadik vonalba. 

A cigándiak teljesítménye ezt követően azonban elmaradt a korábbiaktól, ennek eredményeképpen 2019-ben az NB III.-ból is kiestek. A gárda azóta küzd a feljutásért, amihez 2022-ben már nagyon közel állt, hiszen borsodi bajnokként már tavaly is osztályozót vívhatott. Akkor viszont a Békés megyei Körösladány kettős győzelemmel, összesítésben 7–1-gyel jutott túl az északi-keleti alakulaton. 

Ezúttal a Monostorpályi SE szeretné megismételni a Körösladány bravúrját a megyei szinten egyébként remek játékerőt képviselő Cigánd ellen. A két meccses párharc első összecsapása vasárnap 17 óra 30 perctől kezdődik Monostorpályiban, a folytatás pedig jövő héten vasárnap lesz Borsodban.


BA

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában