Debreceni VSC

2023.05.25. 17:59

Szrdjan Blagojevics: „Ilyen édes teherről álmodik mindenki”

A Loki futballistái biztosan érmesek lesznek, ha szombaton megverik az Újpestet.

Szrdjan Blagojevics | Forrás: HAON-archív

Az utolsó fordulójához érkezett a 2022-2023-as OTP Bank Liga szezonja. A Debreceni VSC labdarúgócsapatának minden esélye megvan arra, hogy a dobogóra kerüljön. A Loki jelenleg harmadik helyen áll 51 ponttal, aztán a Puskás Akadémia következik 50-el, majd a Paks 48-cal. Ráadásul a DVSC nemcsak hátra, hanem előre is figyelhet, hiszen a második Kecskemét is elérhető közelségbe került az utóbbi fordulókban elhullajtott pontoknak köszönhetően.

A Loki az Újpestet fogadja szombat este 20 órától a Nagyerdei Stadionban. A már említett KTE péntek esti, Kisvárda elleni hazai összecsapásának eredményétől függ, hogy az ezüst vagy a bronzérem lesz-e a tét Szrdjan Blagojevicsék számára. Ha a kecskemétiek hazai pályán pontot szereznek, akkor a harmadik, ha nem, akkor a második helyet is megszerezheti a szerb mester vezette alakulat.

Harc a dobogóért

Portálunk ezúttal is meglátogatta a csapatot a mérkőzés előtti egyik edzésén, ezúttal a Nagyerdei Stadionban, ahol a vezetőedző beszélt a rájuk váró találkozóról. – Ha emlékeznek, a Ferencváros elleni mérkőzés előtt mondtam először, hogy harcolni akarunk a dobogóért.

A múlt heti győzelmünket követően ez természetesen ugyanúgy áll, mindent meg fogunk tenni azért, hogy a bajnokság legjobb három csapata között ott legyünk

– hangsúlyozta.

Itt az idő visszavágni

Talán senkit nem kell emlékeztetni arra, hogy a fővárosi lilák milyen sok bosszúságot okoztak a DVSC-nek az elmúlt években. Korábban Kovács Zoltán volt az, aki rendre borsot tört a debreceniek orra alá. Legutóbb pedig tavaly márcuisban rontotta el a Loki 120. születésnapját az UTE, ugyanis a jubileumi ünnepen, több mint 6 ezer ember előtt 2–1-re nyert. Ugyan a vendégek számára túl sok tétje már nem lesz az előttünk álló találkozónak, a szerb szakember is felhívta rá a figyelmet, hogy kifejezetten nehéz feladat előtt állnak.

– Először is, az Újpest egy rendkívül erős csapat, talán nem olyan a szezonjuk, ahogy azt elképzelték a rajt előtt. Két alkalommal játszottunk eddig ellenük, egy győzelem és egy döntetlen a mérlegünk.

Az kiderült ezeken az összecsapásokon, hogy minőségi ellenféllel van dolgunk, és néhány esetben nagy szerencsénk volt velük szemben. Szóval, ahogy már említettem nagy kihívás vár ránk szombaton este

– fogalmazott a szakember.

Kétség sem fér ahhoz, hogy hatalmas eredményt ért el már így is a Debreceni VSC azzal, hogy egy gyengére sikerült szezonkezdet után ilyen szintű javulást tudott produkálni és jelenleg ott tart, hogy minden esélye megvan a dobogóra kerülni. Ettől függetlenül az együttes szeretné megkoronázni a szereplését egy éremmel.

Szrdjan Blagojevics is elmondta zárásképpen, hogy természetesen van nyomás a csapaton, hiszen nyerni akarnak. Azonban a játékosoknak is azt hangsúlyozta, hogy ez egy olyan édes teher, amiről mindenki álmodik.

Bakos Attila 

Ide kattintva tájékozódhatnak a szombat esti DVSC–Újpest meccsel kapcsolatos fontos információkról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában