Női futsal

2023.05.08. 13:33

Quirikó Vivien: „Büszke vagyok a csapatomra!”

A DEAC vezetőedzője úgy érzi, hogy a elődöntőből való továbbjutás nagy erőt adott nekik a fináléban.

A DEAC kupagyőztes női futsalcsapata | Forrás: Molnár Péter

Ahogy arról beszámoltunk, a DEAC női futsalosai vasárnap a Főnix Arénában elhódították a Magyar Kupát – sorozatban már harmadjára. A Debreceni Egyetem csapata szombaton nagy küzdelemben, csak büntetőkkel jutott tovább az elődöntőből a TFSE ellen. A fináléban azonban magabiztosan verte 2–0-ra a Tolna-Mözst – Horváth Viktória és Nagy Anikó találataival. 

Miután az együttes átvette a jól megérdemelt aranyérmeket és magasba emelte a trófeát, Quirikó Vivien vezetőedző értékelt portálunknak. – A szombati meccsünk egy kicsit hullámvasút volt a csapatnak és számomra is. Az első félidőben rendben voltunk, a szünet után azonban visszaültünk, de az utolsó pillanatban végül a sírból visszahoztuk egy egyenlítő góllal.

Aztán a büntetőknél emiatt már mi voltunk lélektani előnyben, úgyhogy a rúgóink magabiztosak voltak, Torma Lilla pedig parádézott, két lövést is megfogott

– elevenítette fel.

A szakember rátért a döntőre, ami külső szemlélőként sokkal egyértelműbbnek tűnt, mint az imént kivesézett elődöntő. – Úgy érzem én is, hogy az elejétől a végéig kézben tartottuk, amiért nagyon büszke vagyok a csapatra –, amely tette ezt kevesebb mint 24 órával egy maratoni mérkőzést követően.

– Kicsit tartottam attól, hogy fizikailag sokat kivett belőlünk az első összecsapás, ráadásul nekünk eleve kevesebb időnk volt a regenerálódásra, mint az ellenfelünknek.

Apróbb sérüléseket is összeszedtünk, Fülöp Diában nem is voltunk biztosak még szombat este, hogy játszhat-e másnap. Ehhez képest a találkozó képe alapján a Tolna tűnt fáradtabbnak, szóval le a kalappal a lányok előtt – tette hozzá.

Quirikó Vivien elmondta, már az öltözőben érezte a játékosain, hogy nyugodtak és koncentráltak voltak már a bemelegítés közben is. – Az, hogy a szombati meccsen sikerült visszajönnünk a végén és továbbjutottunk, az rengeteget adott nekünk mentálisan, és ebből erőt tudtunk meríteni.

A fináléban sokat jelentett, hogy mi szereztük meg a vezetést, ezt követően pedig már a stabil védekezésre összpontosíthattunk. De még szerintem akkor is reális lett volna az eredmény, ha akár 3-4 góllal nyerjük meg a döntőt

– vélekedett.

A vezetőedzőtől megtudtuk, hogy a csapata hétfőre és keddre pihenőt kapott, szerdától viszont folytatódik tovább a munka, hiszen vasárnap már jön a TFSE elleni bajnoki finálé első mérkőzése, ami az elődöntőben látottak alapján kifejezetten nehéz csatának ígérkezik.

Bakos Attila

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában