Férfi kézilabda

2023.05.06. 21:13

Másodpercekkel a vége előtt egyenlített a DEAC

A Debreceni Egyetem alakulata egy ponttal gazdagodott Salgótarjánban.

Illés Tamás öröme | Forrás: DEAC

A DEAC férfi kézilabdázói a kiesés elől menekülő salgótarjániakkal csaptak össze szombaton az NB I/B-ben. Mándi Norbert legénysége hazai pályán egy góllal verte a Nógrád vármegyeieket, és ezúttal is szoros csatát hozott a két gárda ütközete – számolt be a deac.hu

A mai találkozón az első gól a második percben született, ekkor Kiss Axel értékesített egy büntetőt. Ezt követően tapadtak egymásra a csapatok, kettőnél nagyobb differencia először a tizedik minutumban alakult ki. A hazaiak egy 4–1-es sorozattal jelentkeztek, így már náluk volt a fór (7–6). Ezt követően is folytatódott a kiegyenlített küzdelem, aztán a szünet előtti periódus a salgótarjániaknak sikerült jobban (15–13).

A pihenőt követően Illés Tamás hetesből szerzett találatával fordította a DEAC (16–17). A 42. minutumban nehezebbé vált a vendégek helyzete, mivel védelem egyik oszlopa, Kathi Péter pirosat kapott. Boros Tamás ezen a meccsen is profitált abból, hogy az ellenfél kapuja üresen tátongott (18–21). Az utolsó tíz percre fordulva sem lehetett megjósolni, hogy milyen végeredménnyel zárul a mérkőzés (23–23). Bécsi Ádám pillanatai következtek, mivel a hazaiak kézilabdázója előbb bevágott egy hétméterest, ám nem sokkal később már nem tudott túljárni Boros eszén.

Bécsi a végén akcióból is megvillant, de volt még idő arra, hogy Mándi Norbert együttese ledolgozza minimális hátrányát. Szerencsére Pethő Ákos keze nem remegett meg, így két másodperccel a lefújás előtt beállította a 28–28-as végeredményt. Külön ki kell emelni Kiss Roland teljesítményét, hiszen tizenegy alkalommal köszönt be.

A debreceni együttes egy hét múlva a BFKA-Veszprémet fogadja a DESOK-ban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában