Labdarúgás

2023.05.07. 09:32

„Nincs veszve semmi!”

Varga Kevin elmondta, ugyan nyerni mentek Paksra, ami nem jött össze, de van még lehetőségük a céljaikat elérni.

Varga Kevinék nagyot küzdöttek, de pont nélkül maradtak

Forrás: NS/K. P.

Amint az már előzetesen sejthető volt, kemény összecsapás várt a DVSC-re szombaton délután a Paks otthonában. Az OTP Bank Liga 30. fordulóját megelőzően az atomvárosiak a tabella harmadik helyén álltak, a Debrecen pedig a negyedik volt – ez az összecsapásuk után sem változott, hiszen 0–0-s döntetlennel ért véget a rangadó. Így az egy pontnyi különbség is maradt a két gárda között, Bognár György alakulata 48, a piros-fehérek 47 egységet gyűjtöttek eddig. 

A Loki nem titkolt célja odaérni a dobogóra a végelszámoláskor, amire még mindig van esély, hiszen három forduló még hátravan az élvonal küzdelmeiből.

Nyomás alatt

– Az első 30 percben szendvedtünk azzal, hogy felvegyük a tempót, nagyon agresszíven védekezett a Paks, nem a saját játékunkat tudtuk játszani. Aztán szereztünk egy gólt, amelyet les miatt végül érvénytelenítettek. A szünetben mondtam a fiúknak, hogy bátrabbnak kell lenniük, és hinniük önmagukban. Voltak helyzeteink, főként kontrákból, nagy nyomás alatt tartottak minket, nehéz volt a Paks ellen játszani hazai pályán – értékelte a derbit az M4 Sportnak Szrdjan Blagojevics, a Loki mestere.

Varga Kevin a lefújás után elmondta, egyértelműen látszott, hogy mindkét csapat maximálisan felkészült a másikból. A középpályás szerint a védőik hatalmasat küzdöttek, az, hogy gól nélkül le tudták hozni a meccset, őket dicséri.

Bár azt is elismerte, hogy talán túl nagy erejüket emésztette fel a védőmunka, ami annak a rovására ment, hogy kevesebb lehetőségük volt elől. – Nyerni szerettünk volna, megvannak a céljaink, van még három forduló hátra, nincs veszve semmi! – hangsúlyozta. 

KSZD

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában