Torna

2023.05.17. 10:34

Ismét remekeltek a DEAC ifjú tornászai

Jól teljesítettek a debreceniek

Forrás: deac.hu

Folytatódott a Magyar Torna Szövetség utánpótlás számára rendezett versenysorozata múlt hétvégén. A második fordulóban a DEAC-osok közül Kovács Ármin és Varga Kristóf remekül teljesített. Amint arról a klub honlapja beszámolt, több tornászuk betegség és serülés miatt kénytelen volt kihagyni ezt a versenyt, így a DEAC gyermek haladó kategóriában nem is tudott csapatot indítani. 

Egyéniben ugyanakkor hárman is megküzdöttek az éremért, közülük Varga Kristóf Marcell érte el a legjobb eredményt. Az első fordulóhoz képest jelentősen fejlődtek a gyakorlatai, aminek köszönhetően a dobogó második fokára állhatott.

A serdülőknél Kovács Ármin a tőle megszokott, kiegyensúlyozott formáját hozta. Könyöksérülése ellenére is magabiztosan mutatta be gyakorlatait, és ezzel az első helyen végzett.

Eredmények, országos bajnokság, 2. forduló
Serdülő kezdő
Egyéni: 1. Kovács Ármin
Gyermek haladó
Egyéni: 2. Varga Kristóf Marcell, 9. Dusa Máté, 12. Nasaleán-Kiss Olivér
Gyermek kezdő
Csapat: 8. DEAC (M. Tóth Olivér, Bernát Tibor, Kónya Botond, Pálfy Dávid, Lakatos Tamás, Sík Soma)
Egyéni: 21. Sík Soma Félix, 28. Lakatos Tamás, 32. Pálfy Dávid, 39. Kónya Botond, 50. M. Tóth Olivér, 54. Bernát Tibor Zalán, 56. Nagy Attila Lajos, 59. Karakas Kristóf

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában