DVSC

2023.04.12. 12:07

Varga Kevin: nem szerettem volna az lenni, aki elhagyja a süllyedő hajót

A Loki középpályása egy friss interjúban arról beszélt, motiválja egy esetleges újabb válogatott meghívó, és prioritás számára, hogy külföldre igazoljon.

Varga Kevin öröme a Vasas elleni meccsen

Forrás: Napló-archív

A DVSC-be télen visszatérő Varga Kevinnel készített hosszabb interjút az nb1.hu. A játékos szerződése nyáron lejár Debrecenben, a portál többek között erről, a törökországi földrengésről és a válogatottról is kérdezte.

Varga duplázott április elején, a Vasas elleni bajnokin, és mint a portál megjegyezte, óriási boldogság tört ki belőle a második gól után.

– Valóban, a második után jöttek ki jobban az érzelmek. Az elsőnél még egy kicsit bosszús is voltam, mert volt két olyan eladott labda és elrontott szituáció, ami frusztrált. De a második gól után már tényleg minden öröm kijött, de ez szerintem rá is volt írva az arcomra. Régen szereztem gólt legutóbb tétmérkőzésen – mondta a középpályás, aki 2020-ban igazolt az isztambuli Kasimpasába.

Arra a kérdésre, hogy nehéz volt-e elhagynia a Lokit, Varga Kevin azt válaszolta, 

eléggé kettős dolog volt, hiszen kiestek az NB I.-ből, miközben ő adta a legtöbb gólpasszt, és mint mondta, egyénileg talán az volt a legjobb szezonja.

– De lehet, éppen ennek szólt, hogy kaptam egy lehetőséget. Mindenképp szerettem volna váltani, és nem azért, mert a DVSC az NB II.-ben szerepelt, hiszen még én is játszottam ott. Még jobban megnehezítette a váltást, hogy nem szerettem volna az lenni, aki elhagyja a süllyedő hajót. De nem erről volt szó, hiszen a Debrecen bajnokként egyből visszajutott, aminek nagyon örültem – tette hozzá. Varga ezután a Hataysporhoz szerződött, a szír határ közelébe. Mint ismert, ezt a területet sújtotta a februári földrengés, de a játékos akkor már nem tartózkodott ott.

– Sokszor átfutott az agyunkon a feleségemmel, ez egy olyan dolog, ami örökre elraktározódott bennünk. Mondhatjuk, hogy a sors mellettünk volt. Én itthon tartózkodtam a csapatváltás miatt, folytak a tárgyalások, de sajnos a sportigazgató is az életét vesztette a tragédiában, így nem tudtunk már vele tárgyalni, és ez nagyon megnehezítette a dolgunkat.

Eléggé kaotikus időszak volt érzelmileg és sportszakmai szempontból is. De ilyenkor szembesül vele az ember, hogy nem a futball legfontosabb dolog a világon, hanem az életösztön, és pillanatról pillanatra változhatnak az élethelyzetek

– nyilatkozta Varga Kevin, akinek végül sikerült elvégeznie a papírmunkát a debreceniekkel, így a DVSC-hez igazolhatott.

Varga arra a kérdésre, hogy maradna Debrecenben, miután nyáron lejár a szerződése, vagy légiósnak állna, azt mondta, szeretné itt felépíteni magát, és elérni a csapattal a kitűzött célokat. Reméli, hogy a hátralévő meccseken tud olyan teljesítményt nyújtani, ami miatt lesznek külföldi lehetőségei. Ahogy fogalmazott,

ez a prioritás.

A futballista jelenleg 13-szoros válogatott, és motiválja egy esetleges újabb meghívó. – De meg kell jegyezni, hogy a mostani egy nagyon erős válogatott, tényleg csak azok a játékosok kerülnek be már a keretbe is, akik a legjobb formában játszanak éppen. Bízom benne, hogy tudom tartani ezt a formát, és én is meghívót fogok kapni, hiszen óriási büszkeség és elismerés ebbe a válogatottba bekerülni – mondta Varga Kevin.

A teljes beszélgetést itt lehet elolvasni.

A DVSC-vel kapcsolatos további hírekért kövesse megújult Facebook-oldalunkat!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában