Kosárlabda

2023.03.21. 11:06

Négy gárda, köztük a DEAC kosarasai pályáznak a három kiadó helyre

Andjelko Mandics tanítványai számára két győzelem jó eséllyel elég lehet a kvalifikációhoz.

Andjelko Mandics, a DEAC vezetőedzője is bízik a sikerben

Fotó: Czinege Melinda

Két forduló van hátra a Tippmix Férfi NB I. A alapszakaszából, s mivel a DEAC kosárlabdacsapata a 9. helyen áll, így minimum egy pozíciót még mindenképpen javítaniuk kell a rájátszás elérése érdekében – írja a klub honlapja. 

Ahogyan azt várni lehetett, az idei kiírásban is hatalmas a versenyfutás a playoffért. A már korábban kvalifikáló Falco, Szolnok, Alba, ZTE négyes mellé a legutóbbi fordulóban a Kecskemét is csatlakozott, így már csak három hely kiadó a legjobb nyolcban, melyre még négy gárda is pályázik. Egy biztos, a Sopron, a Paks, a Körmend és DEAC közül csak hárman jutnak be a legjobb nyolc közé. A Debreceni Egyetem jelenleg egy sikerrel lemaradva a három rivális mögött áll, ugyanakkor korántsem reménytelen Polyák Lászlóék helyzete, hiszen két győzelem jó eséllyel elég lehet a kvalifikációhoz, annál is inkább, mert a Körmend és a Paks még találkozik egymással.

Fontos, hogy az egyenletbe a már biztosan rájátszásba jutó Kecskemétet is bele kell vonni, hiszen Wittmann Krisztiánék ugyan már semmilyen körbeverésből nem jöhetnek ki rosszul, az utolsó két fordulóban elszenvedett két vereséggel még „belerondíthatnak” a képletbe.

Több verzió lehetséges

A legjobb nyolchoz minimum egy győzelem biztosan kell a DEAC számára az utolsó két fordulóban, a képlet szempontjából lényegében mindegy, hogy a Honvédot vagy a Kaposvárt fektetik két vállra Tóth Ádámék. Ebben az esetben a Körmendnek, vagy a Paksnak mindkét hátralévő mérkőzését el kell vesztenie. Amennyiben a Sopron is így járna a két csapat egyike mellett, akkor is jól jönne ki a DEAC a körbeverésből.

Amennyiben ez nem történik meg, a hátralévő két mérkőzésén győznie kell a cívisvárosiaknak. Ha így alakul, két forgatókönyv kivételével biztosan ott lesz az idei rájátszásban a DEAC. Ez a két kimenetel csak akkor jöhet létre, ha a Körmend megnyeri a két hátralévő mérkőzését, a Kecskemét mindkettőt elveszíti, és a Sopron megnyeri legalább az egyik hátralévő meccsét. A DEAC-Kecskemét-ASE és a DEAC-Kecskemét-ASE-Sopron körbeverésből jöhet csak ki rosszul a Debreceni Egyetem, ebben az esetben 14-12-es mérleggel is lemaradnak a rájátszásról.

A fent említett két, egyébként elég valószínűtlen forgatókönyv mellett minden más esetben elég lehet két siker a DEAC számára. A csapat szimpatizánsainak a Honvéd elleni idegenbeli összecsapás mellett érdemes lehet fél szemmel a Falco-Körmend és a Kecskemét-Sopron derbit is néznie, amennyiben bármelyik meccs hazai sikerrel zárul, úgy két győzelem biztosan elég lesz a playoff kiharcolásához.

Az érintett csapatoknak az alábbi mérkőzései vannak hátra:
DEAC: Budapesti Honvéd (i), Kaposvár (o)
Körmend: Falco (i), ASE (o)
ASE: Szeged (o), Körmend (i)
Sopron: Kecskemét (i), Nyíregyháza (i)
Kecskemét: Sopron (o), ZTE (i)

A csapatok egymás elleni eredményei:
DEAC–Körmend 1-1 +8
DEAC–ASE 2-0 +13
DEAC–Kecskemét 0-2 -24
DEAC–Sopron 0-2 -39

Körmend–DEAC 1-1 -8
Körmend–ASE 0-1 -4
Körmend–Kecskemét 0-2 -10
Körmend–Sopron 0-2 -22

ASE–DEAC 0-2 -13
ASE–Körmend 1-0 +4
ASE–Kecskemét 2-0 +28
ASE–Sopron 1-1 -3

Sopron-DEAC 2-0 +39
Sopron–Körmend 2-0 +22
Sopron–ASE 1-1 +3
Sopron–Kecskemét 1-0 +13

Kecskemét–DEAC 2-0 +24
Kecskemét–Körmend 2-0 +10
Kecskemét–ASE 0-2 -28
Kecskemét–Sopron 0-1 -13

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában