Labdarúgás

2023.03.31. 12:40

Igazi parázs derbikre is van kilátás a hétvégén

A megye II. Déli csoportjában a Nagyrábé fogadja a konyáriakat, nagy rangadó várható.

A kis Loki is újra pályára lép

Forrás: Napló-archív

Fotó: Molnár Péter

Újra pályára lépnek hétvégén a hajdú-bihari NB III.-as csapatok: a hétközi forduló után nem sok idejük volt pihenni és felkészülni a gárdáknak, melyek közül a kis Loki a Békéscsaba II.-vel küzd majd meg, a Hajdúszoboszló a BKV Előre otthonába látogat, míg a DEAC Körösladányon vizitál. A megyei első-, másod- és harmadosztályban szereplő együttesekre is újabb erőpróba vár. A megye I. soron következő, 22. fordulójában talán az éllovas Monostorpályi és a negyedik helyezett Nyíradony találkozója ígérkezik a legizgalmasabbnak. Még a szeptemberi „randevújuk” alkalmával egy gól döntött, a nyíradonyi Gáll Ferenc döntötte el a három pont sorsát.

A megye II. Északi csoportjának 18. körében csap össze a Nyírmártonfalva és a Hajdúdorog, mely szintén kiélezett csatát vetít előre. Délen is tartogat egy vérbeli rangadót a 22. forduló, hiszen az első Nagyrábé fogadja a második Konyárt. 

Megyei focikörkép
NB III. Keleti csoport, 29. forduló
Április 2., vasárnap 13 óra: DVSC II.–Békéscsaba II.
Április 2., vasárnap 16 óra: BKV Előre–Hajdúszoboszló, Körösladány–DEAC
Megye I., 22. forduló
Április 1., szombat 15:30: Hajdúböszörmény–Sárréti DSK, Berettyóújfalu–DEAC, Monostorpályi–Nyíradony, Létavértes–Püspökladány, Kaba–Hajdúsámson, Bestrong–Balmazújváros, DASE–Hajdúnánás, Józsa–DSC-SI
Megye II. Északi csoport, 18. forduló
Április 1., szombat 15.30: Téglás–Hajdúhadház, Görbeháza–Egyek, Tiszacsege–Nyírábrány
Április 2., vasárnap 15.30: Nyírmártonfalva–Hajdúdorog, Nyíracsád–Vámospércs
Megye II. Déli csoport, 22. forduló
Április 1., szombat 15:30: Báránd–Esztár, Nagyrábé–Konyár, Derecske–Nádudvar, Komádi–Nagyhegyes, Ebes–Földes
Megye III. Északi csoport, 18. forduló
Április 2., vasárnap 15.30: Margita–Hosszúpályi, Fülöp–HTE II., Bestrong SC–Hortobágy, Vámospércs II.–Polgár, Hajdúsámson–Álmosd
Megye III. Déli csoport, 18. forduló
Április 2., vasárnap 15.30: Hajdúszoboszló II.–Bihartorda, Ebes II.–Hajdúbagos, Mezősas–Hencida, Biharkeresztes–Szentpéterszeg, Kismarja–Sáránd

MSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában