Futsal Eb négyes döntő

2023.03.16. 20:32

Frank Tamás: „Becsületesen felkészültünk az ukránok ellen”

A magyar női futsalválogatott pénteken keleti szomszédainkkal vív kulcsfontosságú összecsapást.

Frank Tamás, a női futsalválogatott szövetségi kapitánya és Varga Adél, a nemzeti csapat alapembere a debreceni Főnix Arénában tartott sajtótájékoztatón

Forrás: Czinege Melinda

Mint már korábban beszámoltunk róla, a magyar női futsalosok Ukrajna legjobbjaival csapnak össze az Európa-bajnokság Final Fourjának elődöntőjében a Főnix Arénában. Győzelem és vereség esetén egyaránt a Spanyolország-Portugália párharcból kap ellenfelet a vasárnapi folytatásra Frank Tamás alakulata. 

A csütörtök esti sajtótájékoztatón, melyet a Főnix Arénában tartottak, a kapitány és Varga Adél volt jelen magyar részről. Frank Tamás hangsúlyozta, a hazai pálya előnye abszolút mellettük szól. – Bízunk benne, hogy egy remek mérkőzést fogunk játszani, ami nem lesz egyszerű, hiszen nem mi vagyunk papíron a favoritok. Úgy gondolom, hogy becsülettel felkészültünk. Támadásban nagyon kreatív ellenféllel csapunk össze holnap, elsősorban stabilan szeretnénk védekezni, amellyel remélhetőleg meg tudjuk törni az ukrán támadásokat. Emellett természetesen nekünk is vannak taktikai fegyvereink, igyekszünk is hasznosítani őket. A hazai pálya jelenthet előnyt és hátrányt is, hiszen a játékosaim nagyon szeretnének bizonyítani, előfordulhat, hogy lesz olyan is, akit vissza kell majd fogni, de igyekszünk megtalálni az egyensúlyt – nyilatkozta a tréner.

Varga Adél, futsal, Debrecen, Főnix Aréna
Forrás: Czinege Melinda

A női futsalválogatottól hatalmas eredmény lenne, ha sikerülne kiharcolni a vasárnapi finálét, s ehhez a hazai pálya előnye mindenképpen lányaink mellett szól. Az eseményen a nemzeti csapat alapembere, Varga Adél kiemelte: a családja miatt is szeretne bizonyítani a holnapi összecsapáson. – Mondhatni amatőrök vagyunk, nagyon keveset találkozunk így együtt. Nem szeretnék esélyeket latolgatni, de a tény, miszerint valószínűleg teltház lesz Ukrajna ellen, nagyon motiváló. Ahogy a mester is említette, lehet, hogy lesz olyan, akit megzavarhat a tömött lelátók látványa, de engem személy nagyon feldob. Nehéz erre készülni, hiszen akkor dől majd el minden, de itt lesz a családom és a barátaim, szeretném megélni a pillanatot és bizonyítani. Mindent bele fogunk adni az ukránok ellen – mondta.

A sajtóeseményt követően a magyar lányok edzésébe is bepillantást nyerhettek a résztvevők, amely során látszódott a játékosokon a koncentráció és a felszabadultság egyaránt. A labdás bemelegítést követően véget ért a tréning sajtónyilvános része, ám ilyen rövid idő alatt is leolvasható volt: a női futsalválogatott készen áll a holnapi ütközetre!

A Magyarország-Ukrajna összecsapást pénteken 19 óra 30 perctől rendezik a Főnix Arénában.

Orosz Krisztofer  

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában