Születésnap

2023.03.21. 09:53

Nyolcvanéves lett kiváló olimpikonunk, a DVSC egykori játékosa és edzője

Dujmov Antal játékosként 1977 és 1979 között erősítette a Debrecen csapatát

Forrás: Puskás Intézet

Dujmov Antal 1942. március 21-én a Bács-Kiskun vármegyei Garán született, és Baján kezdte a játékos-pályafutását. Innen igazolt Újpestre, ahol Dunai Antal 1964 és 1975 között hét bajnoki aranyéremhez és három kupagyőzelemhez segítette a klubot. 1969-ben a Budapesti Honvéd, egy évvel később a Komló ellen szerzett vezetést a kupadöntőben lila-fehéreknek. A Vásárvárosok Kupájában (VVK) az 1968–1969-es szezonban a fináléig menetelt az együttessel, míg a Bajnokcsapatok Európa Kupájában (BEK) negyed- és elődöntőt is játszhatott, a legjobb négy között az 1973–1974-es évadban a későbbi győztes Bayern München állította meg Dunaiékat. Az 1971–1972-es idényben pedig 5 találattal – holtversenyben – a sorozat gólkirálya volt. Háromszor bizonyult magyar gólkirálynak, valamint volt európai ezüstcipős és bronzcipős is. Dunai Antal az Újpest színeiben 326 mérkőzésen 201 gólt ért el – elevenítette fel honlapján a Puskás Intézet.

A magyar labdarúgó-válogatottban 1969-től 1973-ig 31 mérkőzésen 9 alkalommal volt eredményes. 1972-ben a nemzeti csapattal negyedik lett az Európa-bajnokságon. A magyar olimpiai válogatottal 1968-ban megnyerte a mexikóvárosi ötkarikás játékokat, a tornán 6 góllal második helyen zárt a góllövőlistán, a Bulgária ellen 4–1-re megnyert döntőben duplázott. Négy évvel később a müncheni olimpiáról ezüstérmesként térhetett haza.

Visszavonulása után edzőként dolgozott Spanyolországban a Xereznél, Betisnél, Castellónnál, Murciánál és a Levanténél, Magyarországon az újpesti utánpótlásban, Veszprémben és Debrecenben vállalt munkát. Az olimpiai válogatott szakmai vezetőjének 1993-ban nevezték ki, irányításával 24 év után, 1996-ban újra eljutottak hazánk labdarúgói az ötkarikás játékokra, ahol olyan csapatokkal találkoztak, mint a világbajnokokkal felálló brazil és a későbbi győztes nigériai tizenegy.

Dunai Antal bátyja, Dunai János szintén válogatott labdarúgó, aki 1960-ban olimpiai bronzérmes volt Rómában.

Névjegy: Dunai (Dujmov) Antal

Született: 1942. március 21., Gara

Posztja: támadó

Válogatottság/gól: 31/9 (1969–1973)

Csapatai játékosként: Bajai Bácska Posztó (1953–1961), Pécsi Dózsa (1961–1965), Újpesti Dózsa (1965–1977), Debreceni VSC (1977–1979), Chinoin (1979–1981), Simmering (osztrák, 1981)

Kiemelkedő eredményei játékosként: olimpiai bajnok (1968), olimpiai ezüstérmes (1972), Európa-bajnoki negyedik (1972), 7-szeres magyar bajnok (1969, 1970 tavasz, 1970–1971, 1971–1972, 1972–1973, 1973–1974, 1974–1975), 3-szoros Magyar Kupa-győztes (1969, 1970, 1975), Vásárvárosok kupája-döntős (1968–1969), 3-szoros magyar gólkirály (1967 – 36 találattal, 1968 – 31 találattal, 1970 tavasz – 14 tavasszal), európai ezüstcipős (1967), európai bronzcipős (1968), BEK-gólkirály (1971–1972 – 5 találattal, holtversenyben)

Klubjai edzőként: Újpesti Dózsa utánpótlásedzője (1978–1979, 1981), Xerez CD (spanyol, 1981–1982), Real Betis (spanyol, 1982–1983), CD Castellón (spanyol, 1985–1986), Zalaegerszeg (1986), Real Murcia (spanyol, 1987–1988), Levante (spanyol, 1990), Veszprém (1990–1991), a magyar olimpiai válogatott edzője (1993–1998), Debreceni VSC (1996–1997)

Kiemelkedő eredményei edzőként: Segunda División B (spanyol harmadosztály) II. csoport bajnoka (1981–1982), olimpiai részvétel (1994)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában