Labdarúgás

2023.03.20. 15:50

Azt játszották a DEAC labdarúgói, amit tudnak, és meg is lett az eredménye

Kerekes Krisztián gólt és gólpasszt is jegyzett a Karcag elleni meccsen.

Kerekes Krisztán volt ezúttal a meccs legjobbja

Forrás: deac.hu

A legutóbbi három találkozón szerzett egy pontjával a tarsolyában vágott neki a vasárnapi, Karcag elleni bajnokinak a DEAC a labdarúgó NB III. Keleti csoportjának 26. fordulójában. Az egyetemi alakulat az első félidőben megszerezte azt a két gólt, amivel 2-0-ra legyőzte Igor Bogdanovics együttesét, az összecsapás első találatát Kerekes Krisztián szerezte, majd öt perccel később ő adott gólpasszt Virág Gergőnek – írja a klub honlapja.

Mindenki jól játszott

– Az egész csapaton éreztem, hogy felszabadultan készült a meccsre, nyoma sem volt a görcsösségnek – mondta Kerekes a deac.hu-nak. – Bizonyítani akartunk, mert az utóbbi három bajnokin kevés pontot szereztünk, ám ez nem tett merevvé minket. 

Sándor Tamás vezetőedző is azt kérte tőlünk, hogy ne befolyásoljon minket az elmút két hét sikertelensége, játsszuk azt, amit tudunk, és biztosan meglesz az eredménye. Örültem, hogy jól ment a játék, sokat számított, hogy rögtön az első igazi helyzetemet sikerült gólra váltanom, ez nagy lökést adott.

Úgy vélem, nem csak én, hanem az egész csapat jól futballozott vasárnap délután – emlékezett vissza a debreceniek csatára, aki szemmel láthatóan nagyon jól megérti magát a DEAC másik két támadójával, Rauf Al-Sheraji-jal és Arjun Wentével.

– Ez azért lehet, mert mindketten kreatív labdarúgók, akik képesek improvizálni, váratlant húzni. Abban pedig biztos vagyok, hogy minél többször játszunk egymás mellett – hiszen Arjun csak a télen igazolt ide -, annál tökéletesebb lesz az összhang, ami gólokat eredményezhet a jövőben. Hogy volt-e bennem hiányérzet a lefújás után? 

Teljesen sosem elégedett az ember önmagával, és talán a második félidőt jobban megnyomhattuk volna, de a szünet után nem voltunk túl veszélyesek, ugyanakkor a Karcagnak sem akadt ordító ziccere. Akár nagyobb arányú is lehetett volna a győzelmünk, de a lényeg, hogy nyertünk.

A dobogó legalsó fokán álló DEAC vasárnap 16 órakor a tizedik helyen tanyázó BKV Előre otthonában lép pályára. – Bízom benne, hogy a Karcagi SE ellen lendületet vettünk, és akkor a fővárosban is megszerezhetjük a három pontot. Ugyanolyan felszabadult futballra lesz szükségünk ehhez, mint amilyet legutóbb elővezettünk, természetesen most sem lehet más a célunk, mint a győzelem.

HBN

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában