Labdarúgás

2023.02.06. 11:16

Egy győzelem és egy vereség is jutott hétvégén a DASE csapatának

A debreceni gárda két felkészülési mérkőzéssel hangolódott a bajnoki rajtra.

Szombaton nyert a DASE a Mátészalka ellen, vasárnap 2-1-re alulmaradt a Hajdúszoboszló csapatával szemben

Forrás: deac.hu

Finisébe ért a felkészülés, február 18-án már bajnoki pontokért lép pályára Kovács Miklós legénysége. Előtte azonban még két edzőmérkőzés várt a fiúkra, akik szombaton a szabolcsi megyei elsőosztály 3. helyén álló Mátészalkát fogadták, vasárnap pedig az NB III.-as Hajdúszoboszló otthonába utaztak.

A Mátészalka elleni találkozót 1-1-es félidő után 3-1-re megnyerte a debreceni csapat, a fürdővárosiakkal egy szoros mérkőzésen 2-1-re maradtak alul a Kovács-legények – számolt be a deac.hu.

Felkészülési mérkőzések

DASE – Mátészalka: 3-1 (1-1)

DASE: Molnár Benjámin, Ju. Kang, Deák, Bíró, Molnár, Éder B., Us Samad, Varsányi, Vilmányi, Hegedűs, Mandouh

Cserék: Birta, Takase, Nagy L., Hamza Ibrahim Khan, Ji. Kang, Éder G., Éles, Bucz, Inspiration

Gólszerzők: Hegedűs, Bucz, Inspiration

Kovács Miklós: A negyedik hét végén járunk a felkészülésben, igyekszünk a lehető legkomolyabb mérkőzésterhelést adni a fiúknak, ennek érdekében szombatra és vasárnapra is kötöttünk le edzőmérkőzést. Akik szombaton szerephez jutottak, egyértelműen jelezték, hogy a bajnokságban is szeretnének minél több időt a pályán tölteni. Külön öröm, hogy Birta Miklós személyében egy 2007-es születésű kapus is bemutatkozott a csapatban, aki a „régi motorosokhoz” hasonlóan jó benyomást tett rám.

Hajdúszoboszló – DASE: 2-1 (1-1)

DASE: Molnár, Nagy B., Nagy L., Hamza, Kiss L., Fényi, Siyabonga, Éder G., Csák, Inspiration, Bucz

Cserék: Jason, Takase, Us Samad, Abdelrahman, Ji. Kang, Bíró, Vilmányi, Éles, Nagy N.

Gólszerző: Bucz

Kovács Miklós: Megtisztelő, hogy a Hajdúszoboszló NB III.-as csapata ellenünk tartotta a főpróbáját, igyekeztünk minél jobban megnehezíteni a dolgukat, ami azt gondolom, a mérkőzés jelentős részében sikerült is. Szervezettnek láttam a csapatomat védekezésben, és néhány szép akciót mi is végig tudtunk vinni, aminek örülök. Ezen a hétvégén dupla mérkőzésterhelést kapott a csapat, a héten már csak az utolsó simításokat szeretnénk elvégezni a közelgő rajt előtt.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában