Felföldi József azt szereti, ha játsszák a futballt

A Civil a pályán rovatunkban közismert emberek sporthoz való viszonyát vesszük górcső alá. Ezúttal Felföldi Józsefet, a Felföldi Édességgyártó Kft. tulajdonosát faggattuk, akitől megtudtuk, hogy a szemsérülése törte ketté az ígéretes labdarúgó pályafutását, elárulta, mi volt a tétje annak a fogadásnak, aminek következtében autóversenyzőként száguldott Debrecen és Hamburg között, s elmondta, miért nem jár már Loki-meccsekre. Az Édességkirálynak is becézett üzletember betöltötte 68. életévét, de a kor egyáltalán nem látszik rajta – az interjúból kiderül az is, hogyan tartja fitten magát.      

Milyen gyerek volt?
Élénk, aktív és nagyon rossz – a szüleim elmondása szerint.

Újfehértón töltötte gyermekkorát, hogyan vezette le a mozgásigényét akkoriban?
Mindig összeverődtünk, nagyjából 20-25 korombeli gyerekkel töltöttem az időt, ami az esetek túlnyomó többségében focival telt. Kimentünk a rétre, kettéosztottuk a bandát, és rúgtuk a labdát, amíg csak lehetett.

Tehetséges focistának számított?
Nyugodt szívvel mondhatom, hogy igen, ugyanis nyolcadikos koromban behívtak a megyei válogatottba. Sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha igazolt labdarúgóvá válok, mivel a balszerencsés szemsérülésem kettétörte a sportkarrierem.

Ez a baleset, ami miatt elvesztette az egyik szeme világát, mennyire viselte meg?
Egy hatalmas véletlen során ért a baleset: a hócsatát vívó társaság egyik tagja csapágygolyót rakott a hógolyóba, amit parittyával kilőtt a Homokkerti felüljáróról, s engem, aki a híd alatt sétált, talált szemen. Nem fájt semmim, de amikor hazaértem, s belenéztem a tükörbe, azt észleltem, hogy nyitva volt a szemem, de nem láttam vele, s akkor elájultam. Ezután jött egy nagyon nehéz időszak az életemben, rezignálttá váltam, egyszerűen nem tudtam feldolgozni, mi történt velem. Nagyon mélyre kerültem, káros szenvedélyek fogságába estem, cigarettáztam, inni kezdtem. Közel kilenc hónapig tartott ez az időszak, aminek végül egy ifjú hölgy beszólása vetett véget. Szíven ütött, amit mondott, s ez változtatta meg a hozzáállásomat az élethez. Azóta nem gyújtottam rá, és alkoholt is csak kivételes alkalmakkor iszom.

Ez a sérülés meggátolta a sportolásban?
A versenyszerű sportban igen, hiszen az orvosok nem engedélyezték, de világ életemben rendszeresen mozogtam, mindig edzettem a testemet. A kerékpározás nagy hobbim, ha már kellemesebbre fordul az időjárás, s legalább 15 Celsius-fokot mutat a hőmérő, akkor nyeregbe pattanok, s ilyenkor havonta 500 kilométert tekerek. Szerencsére Debrecenben, illetve a város környékén sok bicikliút van, így könnyen hódolhatok a szenvedélyemnek. Emellett napi öt kilométert sétálok, plusz reggelente várnak a súlyzók. Szerencsés helyzetben vagyok, ugyanis számomra elég 5-6 óra alvás, s rögtön az ébredés után egyből megyek a házamban található kis edzőszobába, ahol lenyomok 120 fekvőtámaszt, bekapcsolom a zenelejátszón az AC/DC-t, és 40-50 percet gyúrok. Úgy gondolom, ennek van látszatja!

Mit jelent a rendszeres testgyakorlás az ön számára?
Kikapcsolódást, egészségmegőrzést, fittséget. Nem tagadom, jóleső érzés, amikor a hegyekben túrázunk, s azok az emelkedők, illetve távok, amelyek nekem meg sem kottyannak, azok a nálam fiatalabbakat kifárasztják. Napközben teljes koncentrációt igényel a 250 főt foglalkoztató cégem irányítása, de amikor sportolok, akkor nincs üzlet, csakis magamra figyelek, és a mozgás által jön az extázis.

Köztudomású, hogy rajong az autókért. Versenyzőként sosem akarta kipróbálni magát?
Mindig is vonzott a száguldás. Bevallom, fiatalon, amikor még nem volt jogosítványom, rendszeresen vezettem, 21 éves koromra már nyolcvanezer kilométer volt mögöttem. Anno történt egy fogadás, aminek a tétje egy BMW volt. A kihívást az jelentette, hogy 34 óra alatt kellett megjárnom a Debrecen–Hamburg–Debrecen útvonalat, ami csak oda, a kikötővárosig nagyjából 1600-1700 kilométert jelentett. Akkoriban még nem volt ennyi autópálya, lényegében csak Németországban voltak sztrádák. Végül megnyertem a fogadást, mert 32 óra alatt teljesítettem a távot. Ez a túra felért egy autóversennyel.

A száguldás mennyire maradt az élete része?
Mindig megkérdezik, hogy mennyire szoktam nyomni a gázt, amire az a válaszom, attól függ, késésben vagyok-e. Lakott területen nemhogy betartom az előírt sebességet, hanem még lassabban is megyek. Viszont, ahol lehet, ott „elengedem” az autót. A németországi autópályán nincs sebességkorlátozás, ezt kihasználtam a Bentley-mmel is, aminek 317 km/órás csúcssebesség lett a vége.

Jár sporteseményekre?
Egykoron rendszeres látogatója voltam a Loki meccseinek, de amióta nincs Szima Gábor, azóta számomra nem élvezhető a játék, ezért már nem érdekel annyira a debreceni futball. Viszont a magyar válogatott szereplése előtt le a kalappal, Marco Rossi vezetésével jó irányba indultak el a dolgok a nemzeti csapatunknál.

Milyen sportközvetítéseket szeret nézni?
Elsősorban futballt, főként a spanyol, az angol, a német és a francia bajnokságot. A kerékpárversenyeket is szeretem, illetve az atlétikát, a bokszot és a K1-et. Igaz, az MMA-t is megnézem, de azt brutálisabbnak tartom, mint a K1-et, ezért az utóbbit jobban kedvelem.

Vannak kedvenc csapatai, versenyzői?
Azt szeretem, ha a futballcsapatok szó szerint játsszák a focit, ezért kedvelem a Manchester Unitedet, a Real Madridot, a Barcelonát és a Liverpoolt.

Több debreceni sportrendezvényen sokszor feltűnik a Felföldi-logó, többek között a DVSC Schaeffler kézilabdameccsein, a SpeedWolf Debrecen salakmotorversenyein, illetve az Olasz Focisuli labdarúgó tornáin. Miért tartja fontosnak, hogy anyagilag támogassa a hajdúsági sportéletet?
Édesapám mondta, „ha találsz egy fiatal, tehetséges embert, akkor támogasd, és neveld azzá, akivé válnia kell”. Ezt a jó tanácsot megfogadva a vállalkozásomban is főként fiatalabbakat gyűjtök magam köré, a vezetőségben 35 év alattiak a munkatársaim. Amikor sportegyesületet támogatok, akkor azt szeretném elérni, hogy minél több fiatalt karoljanak fel, akik jó körülmények között bontogathatják a tehetségüket.

Öt gyermeke és két unokája van. Mennyire tartotta fontosnak, hogy az utódai sportoljanak?
Amikor a gyermekeim kicsik voltak, rendszeresen csináltunk olyan családi programokat, aminek középpontjában a mozgás volt. A gyermekeim abba szoktak bele, hogy közösen bicikliztünk, gyalogoltunk, vagy éppen a hegyekben túráztunk. Ez igazából beléjük lett nevelve. Elárulom, néha bokszmeccseket is vívtak egymással, amikor nekem kellett a bírónak lennem. Azóta már mindannyian kirepültek a családi fészekből, de a mozgás továbbra is az életük része.

Boros Norbert