Tenisz

2023.02.02. 15:05

Bondár Anna búcsúzik a lyoni tenisztornától, a nyolcaddöntőben kiesett

Bondár Anna hiába kezdett jól, az előnyt nem tudta győzelemre váltani a 259 ezer dollár (93,1 millió forint) összdíjazású lyoni keménypályás női tenisztornán.

Bondár Anna szettelőnyről kapott ki a nyolcaddöntőben

Forrás: Napló-archív

A világranglistán 72., 25 éves magyar játékos remekül kezdett csütörtökön a hetedik helyen kiemelt, montenegrói Danka Kovinic (67.) ellen, már a harmadik játékban elvette riválisa adogatójátékát, s 3:1-re elhúzott. Kovinic a folytatásban hiába egyenlített, 3:3-nál ismét elbukta a szerváját, s ezt az előnyét Bondár Anna már megtartotta a szett végéig - írja az MTI. 

Az 53 perces első játszmát követően a másodikban a magyar teniszező azonnal brékelt, 2:0 után azonban megtört a lendülete, Kovinic pedig sorozatban hat játékot nyerve, 39 perc alatt kiegyenlített.  

A döntő szettben a montenegrói 4:3-as vezetéséig mindkét játékos hozta a saját adogatójátékát, a nyolcadik gémet azonban Bondár elvesztette, Kovinic pedig kiszerválta a mérkőzést, amely 2 óra 11 percig tartott.

Kovinic következő ellenfele a negyedikként rangsorolt horvát Petra Marticsot búcsúztató amerikai Alycia Parks (79.) lesz.

Eredmények

nyolcaddöntő

Kovinic (montenegrói, 7.)-Bondár Anna 4:6, 6:2, 6:3


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában