Labdarúgás

2023.01.24. 16:56

Pallagról jelentjük: már élesítik a formát a Lokinál

Az új igazolásokkal kiegészült piros-fehérek két részre bontva gyakorolták a védekezést és a támadást.

A DVSC Szécsi Márkkal a soraiban készül a tavaszi folytatásra Pallagon

Forrás: Molnár Péter

Már a frissítésen és a finomításokon van a hangsúly az NB I. hétvégi folytatására készülő Vasutasnál. A csapat Pallagon, a DVSC Labdarúgó Akadémián napi egy edzéssel készül a Zalaegerszeg elleni, szombati hazai rajtra. Keddi ottjártunkkor Szrdjan Blagojevics vezetőedző éppen videóelemzést tartott a labdarúgóknak, majd a csapat a konditerem felé vette az irányt. Az izmok átmozgatása után az egyik jól előkészített füves pályáján folytatódott a munka, ahol a játékosok boldogságára már a labda játszotta a főszerepet. 

Ott voltak az újak is 

A gyepre kivonuló futballisták soraiban ott volt a két téli igazolás, a már korábban szerződtetett montenegrói válogatott középpályás Stefan Loncsar, valamint a hétfőn bejelentett horvát támadó, Antonio Mance.

A pörgős bemelegítést Sasa Semeredi asszisztens edző végezte, aki hangos szóval magyarázta Dzsudzsák Balázséknak a feladatokat. 

Szrdjan Blagojevics a háttérben figyelte az eseményeket  – olyannyira szemmel tartott mindent, egy ponton portálunk stábját is megkérte, tartsunk nagyobb távolságot a labdarúgóktól, hogy véletlenül se zavarjuk őket.

A negyedórányi átmozgatást követően kettéosztották a csapatot, a brigád egyik fele Dejan Fijala asszisztensedző határozott utasításai mentén, speciális feladatokon keresztül a védekezést gyakorolta, míg a többiek egy másik pályán a támadásokat és a befejezéseket finomították. A szakmai stáb minden pillanatban maximális koncentrációt kért a játékosoktól, és ha valami nem tetszett nekik a végrehajtásban, elmagyarázták, majd újraindították a feladatokat.  Ám a dicséret sem maradt el, ha sikerült maradéktalanul végrehajtani az általuk kérteket. 

Fekszik neki a stílus 

A HAON Szécsi Márkot, a Loki támadóját kérdezte a felkészülésről és a Zalaegerszeg elleni mérkőzésről. A 28 esztendős játékos nem tagadta, várja már a tavaszi folytatást.

– Kemény edzőtáboron vagyunk túl, az első hét különösen az volt. Minden nap két tréningünk volt Törökországban, de előfordult nem egyszer, hogy a két edzésen felül még egy konditermi foglalkozást is beiktatott Szrdjan Blagojevics vezetőedző. 

Kiváló körülmények között készültünk, az edzőmeccseken erős ellenfelekkel játszottunk, gyakorolhattuk azokat a taktikai elemeket, amelyeket a szakmai stáb szeretne tőlünk viszontlátni majd a bajnokságban.

 Fekszik nekem az elvárt játékstílus, remélem, ez eredménnyel párosul majd továbbra is – bizakodott a futballista. 

A jó rajt nagy lökést adhat 

Szécsi szerint a 18 napos edzőtábor elég hosszúra nyúlt, de legalább lehetőségük adódott rá, hogy Belekben még jobban összekovácsolódjon a társaság. – Hazatérve kicsit furcsa volt visszarázódni a nulla fok körüli hőmérsékletre, de gyorsan megszoktuk.

Várom már a bajnoki rajtot, szombaton a Zetét fogadjuk, én mindig pozitívan állok a dolgok elé, most is győzelemben gondolkodom. 

Erős csapatok alkotnak a zegiek, Ricardo Moniz gárdája felvállalja a nyílt játékot, ami kedvezhet nekünk. Kemény mérkőzésre számítok, de itthon akarjuk tartani a három pontot, mert egy jó rajt nagy lökést adhat. Szeretném, ha minél előbb végeznénk a bajnokságban, és a kupában is a lehető legtovább menetelnénk. Konkrét helyezésekbe nem mennék bele, mindent beleadunk, és meglátjuk, az mire lesz elég – nyilatkozta a játékos.

A DVSC–Zalaegerszeg bajnoki mérkőzés szombaton 17 órától kezdődik a Nagyerdei Stadionban. 

MSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában