Átigazolási hír

2023.01.23. 13:09

Horvát támadó enyhítheti a csatárgondokat a DVSC-nél – hivatalos!

A támadó számára nem ismeretlen a magyar bajnokság.

Antonio Mance | Forrás: DVSC

Leigazolta a DVSC Antonio Mance-t, az NK Osijek horvát támadóját – jelentették be a piros-fehérek.

Antonio Mance
Forrás: DVSC

A 27 esztendős, labdával mindkét lábbal jól bánó, korábbi U–20-as válogatott középcsatár a Pomorac csapatában kezdte a pályafutását, rövid ideig játszott az Istrában, majd 2015 nyarán a szlovén NK Domzale gárdájához igazolt. Másfél évvel később 300 ezer euróért megvásárolta játékjogát a szlovák AS Trencin, majd a francia Nantes vette kölcsön, ahol fél évet töltött el. Visszatért a trencséniekhez, ahonnan az Eszék igazolta át 1,3 millió euróért. Egy év elteltével kölcsönadták Felcsútra, ahol egy idényt futballozott (26 NB I.-es találkozón 7 gól és 2 gólpassz fűződött a nevéhez, a Magyar Kupában 4 összecsapáson 3-szor volt eredményes), majd a Bundesliga 2-ben szereplő Erzgebirge Aue-hoz került, ugyancsak kölcsönben. 2022 januárjában visszatért Eszékre, ahol a mostani szezonban 8 bajnokin lépett pályára a csapatban, valamint egy Konferencia Liga és egy horvát kupamérkőzésen is szóhoz jutott.

A 189 cm magas labdarúgó legjobb időszaka eddig a szlovákiai légióskodás volt, ahol a Trencin színeiben 71 meccsen 34 találatot szerzett, és kiosztott 6 gólpasszt is. A Lokival másfél éves szerződést kötött Mance jelenlegi piaci értékét 500 ezer euróra becsüli a Transfermarkt oldal.

Itt egy 2022-es videó a támadóról.

MSZ

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában